in

Rio 2016 – Szilágyi Áron bevallotta: “Eljátszottam a gondolattal, hogy…”

Simán nyert a döntőben, ezzel megvédte londoni címét Szilágyi Áron a riói olimpia szerdai férfi kardversenyében.

Annak ellenére, hogy fokozatosan javuló teljesítményt nyújtott, és az elődöntőben, illetve a döntőben már rendkívül imponálóan vívott, Szilágyi Áron úgy érezte, nagyon nehezen nyerte meg a kardvívás aranyérmét a riói olimpián.

“Ez egy nagyon nehezen megnyert olimpiai arany volt. Mind fizikálisan, mind mentálisan rettenetesen elfáradtam, kiadtam magamból a maximumot. Nehéz pillanatokat kellett megoldanom, nehéz helyzeteket már a második mérkőzéstől kezdve – nyilatkozott a vegyes zónában az eredményhirdetése után.

– Talán most nem voltam, olyan állapotban, mint Londonban, de a küzdeni tudással, a tudatos koncentráció erősítésével és jó taktikaválasztással sikerült megoldanom az asszókat.”

Szilágyi a címvédéssel a férfi kardozók egy szűk körű társaságához csatlakozott.
“Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen csapathoz tartoznék, ha megnyerném a második olimpiai aranyérmemet” – utalt arra, hogy a férfi kardban a duplázás előtte csak négy sportembernek, Fuchs Jenőnek, Kárpáti Rudolfnak, a szovjet Viktor Krovopuszkovnak és a francia Jean-Francois Lamournak sikerült.

– Örülök, hogy ezt a magyar hagyományt feleleveníthettem, nagyon büszke vagyok természetesen. Rengeteg olimpiai bajnoka van a mi sportágunknak, és fontos, szerintem, a hagyományokat őrizni és emlékezni az ő sikereikre.” – mondta Szilágyi Áron.

– MTI –

 

Szólj hozzá!

Rio 2016 – Hosszú Katinka: “remélem nem változtam rossz irányban”

Megható! Laux József szívszorítóan búcsúzott barátaitól