in

Rossmann Covid teszt – infok itt!

Rossmann Covid teszt – infok itt!

Már a Rossmannban is kapható a Covid kimutatására alkalmas gyorsteszt

Az elsők között vezette be kínálatába a Rossmann a SARS-CoV-2-fertőzés kimutatására szánt gyorstesztet.

A február 8-i kormányrendelet értelmében már a Rossmannban is kapható kétféle SARS-CoV-2-fertőzés kimutatására szánt antigéngyorsteszt, 2499 Ft-os, illetve 2999 Ft-os fogyasztói áron.
Eddig csak a gyógyszertárakban lehetett hozzájutni a tesztekhez, azonban a Gazdasági Versenyhivatal még decemberben indított vizsgálatot, melynek eredménye szerint az értékesítést mind földrajzi lefedettség, mind gyors elérhetőség szempontjából javítaná, emellett pedig jelentősen növekedne a kiskereskedelmi árverseny intenzitása, ha nem csak patikákban lehetne hozzájutni a tesztekhez.

„A megfelelő gyorstesztek felkutatását a rendelet megjelenését követően, azonnal megkezdtük, a szükséges engedélyek megszerzésével párhuzamosan. Üzleteinkben jelenleg kétfajta gyorsteszt érhető el. Mindent megteszünk azért, hogy vásárlóink a legkedvezőbb áron jussanak hozzá a tesztekhez, választékunkat az elkövetkező hetekben folyamatosan bővítjük” – mondta el Flórián László, a Rossmann ügyvezető igazgatója.

Bővebb: Rossmann Covid teszt

A Rossmann Covid teszt – infok itt! bejegyzés először a Spórolj naponta! oldalon jelent meg.

Szólj hozzá!

A Korn első önálló estje az Arénában – megnéztük, képekben

Összecsukható kempingszéket keresel? Ezt nézd meg!