in

Séfek Séfe 2021 – megvan a győztes

Séfek Séfe 2021 – megvan a győztes!

A végéhez érkezett a Séfek Séfe harmadik évada, a három döntős – Alföldy Ákos, Mógor Attila és Katona Andris – mérkőzött meg egymással a mindent jelentő győzelemért!

Véget ért a nagy csata: Íme a Séfek Séfe harmadik évadának győztese

Ördög Nóra felemelte a mindent jelentő cloche-t, amely a Séfek Séfe harmadik évadának győztesének nevét rejtette. A katarzis nem maradt el…!

A győztes: Alföldy Ákos

Övé a megtisztelő cím mellett, egy 10 millió forintos jutalommal és egy fantasztikus lehetőséggel lett gazdagabb és Franciaországban, a világ egyik legjobb szakácsiskolájában tanulhat két hetet.

„Elképesztően örültem mikor kiderült, hogy én győztem. Engem igazán nem is a pénz motivált mikor jelentkeztem, hanem a franciaországi továbbképzés és, hogy a séfeket megismerjem. Tehát a szakmai rész. Az volt a célom, hogy Fricihez kerüljek, és sikerült. Nagyon kíváncsi vagyok a lyoni két hétre, biztosan sokat fogok tanulni, új dolgokat ismerek majd meg. Kemény küzdelem és fárasztó volt ez az öt hét. Olyan feladatokkal, alapanyagokkal, amelyeket magamtól biztosan nem próbáltam volna ki, de megérte, nagyon boldog vagyok” – mondta el a Séfek Séfe győztese, akinek egész élete a főzés körül forog, és akiért családtagjai is drukkoltak a stúdióban.

„Végig izgultam a döntőt, mert mindhárom embert esélyesnek tartottam a győzelemre, de nagyon bíztam Ákosban! Mikor kiderült, hogy ő nyert, madarat lehetett volna fogatni velem. Megérdemelte, jó szakács, jó ember, jó volt vele dolgozni. Ez a széria mind fizikailag, mind mentálisan megterhelőbb volt az eddigieknél, nehéz feladatok, sok csavar, harc az idővel. Embert próbáló volt, feszegetve a határainkat, de összességében rengeteg sikerélménnyel gazdagodtunk” – tette hozzá büszkén a győztes séfje, Vomberg Frigyes.

Vomberg Frigyes pontosan azt várta el Alföldy Ákostól, amit nyújtott

Dagad a piros csapat séfjének a melle a büszkeségtől Alföldy Ákos elképesztő teljesítményét látva! Vomberg Frigyes elárulta: nem véletlen választotta őt csapatába.

Szólj hozzá!

Ki nyerte a Séfek Séfe 2021-et? Íme a válasz!

Retró kérdések innen-onnan VILLÁMKVÍZ 263. rész