in

Sorsok útvesztője – íme a tartalom

Sorsok útvesztője – íme a tartalom.

390. rész

Zeynepet az egész környék elítéli, Volkan, az apja és Salih összetűzésbe keverednek a szomszédokkal. Arda a nyaralóba viszi Efsunt, hogy meggyőzze arról, hogy nem csalta meg. Nurant kicsúfolja az egyik osztálytársa, a kislány pedig konfliktusba kerül vele. Zeynep ördögi tervet eszel ki Zuhallal együtt, a lány teljesen elveszíti a valóságérzetét. Hulya retteg, hogy Kenan a családján áll bosszút – a férfi ugyanis megfenyegeti.

 389. rész

Arda elmondja Szultannak, hogy Efsunt szereti, és semmi nem történt köztük Zeyneppel. Az idős asszony azonban nem hisz neki, és a villába siet, hogy beszéljen Hulyaval. A két nő veszekedése után, Hulya, aki egyébként sincs jó idegállapotban, felpofozza Beyzát, aki bosszúból szétkürtöli Arda és Zeynep “viszonyát”. A hír nagyon megrázza Ganimet. Arda elrabolja a feleségét, hogy rávegye, hogy megbocsásson.

388. rész

Mehmet Emírt felhívja a rendőrség, hogy találtak egy holttestet, ami nagy valószínűséggel Hulyáé. A férfiak odarohannak, ezalatt, Kenant kiszabadítják az emberei. A férfi Hulyahoz megy, abban bízva, hogy együtt maradnak, ám a nő rágyújtja házat. Zeynep mindent elkövet, hogy szétválassza Efsunt és Ardát, és azt hazudja, hogy lefeküdt a férfival. Arda hiába állítja az ellenkezőjét, senki nem hisz neki. Zeynep az anyja segítségét kéri, hogy elvetesse magát, Szultan pedig feltétel nélkül hisz a lányának.

387. rész

Efsun a villába megy, hogy beszéljen Ardával. A férfi legnagyobb meglepetésére Zeynep ébred mellett, a nő pedig mindent elkövet, hogy elhitesse vele, újra együtt voltak az éjszaka. Efsun és Arda kibékülnek, ám Zeynep ezt nem hagyhatja annyiban. Efsun kilép a boltból, és elbúcsúzik Orkuntól. Mehmet Emír és Asim elkapják Kenant.

386. rész

A rendőrség megtalálja Hulya menyasszonyi ruháját, és felkészítik Asimot és Mehmet Emírt a legrosszabbra. A két férfi felkeresi Kenant, aki azt állítja, hogy semmi köze a nő eltűnéséhez. Miután Ganimet és Szultan szétverték a boltot, Efsun elmegy hozzájuk, hogy mindent elmondjon Zeynepről. Bahar kérdőre vonja Zeynepet Ardával kapcsolatban, de a lány olyan arrogáns, hogy a viselkedésétől a terhes asszony rosszul lesz, és kórházba kerül. Így az Atahan villa kiürül, csak Zeynep és Arda marad otthon éjszakára.

385. rész

Hulya és Asim esküvője rossz véget ér. Miután Arda a felesége után fut, és bizonyítja, hogy még mindig őt szereti, megkéselik, Hulya pedig eltűnik. Mehmet Emír Atessel az oldalán elindul, hogy megkeresse a húgát. Kenan közli velük, hogy a nő számára már halott, ráadásul megszerezte a vállalat részvényeit Behcettől. A rendőrség rábukkan a meggyilkolt férfi és Aga holttestére. Zeynep ügyesen keveri a kártyákat, kihasználja Arda tehetetlenségét, és ráuszítja Szultan és Ganimet Efsun üzletére.

384. rész

Arda és Zeynep megjelenik Efsun boltjában, hogy megalázzák a nőt. Orkun nehezen viseli Efsun kiborulásait, a váratlanul megjelenő páros pedig csak olaj a tűzre. Nuran is megtudja, hogy az egykor a szüleit jelentő emberek összevesztek. Kenan megjelenik Hulya esküvőjén, a menyasszony pedig elküldi őt. A szerelmes férfi bosszút esküszik. A szertartás azonban tartogat még meglepetéseket, Efsun és Orkun is megjelenik az esten, amit Arda féltékenyen figyel.

 383. rész

Efsun és Arda találkoznak, de a végén, csúnyán összevesznek. Orkun, hogy jóvátegye az eddigi hibáit, hatalmas meglepetést tartogat Efsun számára. Zeynep az esti fotózáson nyíltan flörtöl Ardaval, ami még Bahar számára is feltűnik. Szultan úgy állítja be, mintha Efsun verte volna meg. Mehmet Emír elhívja Figen asszonyt a másnapi esküvőre, a nő azonban nem akar elmenni. Olyan dolgot mesél el, amit eddig még senkinek.

382. rész

Volkan úgy érzi, hogy Arda és Efsun elárulták. Bahar szerint jó ötlet lenne, ha minden felületen népszerűsítenék az Atahan céget. Ehhez viszont modell kell, Ardának pedig van is ötlete, hogy ki lehetne az. Orkun és a nővére az aranytojást tojó tyúkot látják meg Efsunban. A nő viszont eközben meglátogatja Zeynepet, és egy kicsit megrángatja. Zeynep úgy állítja be, mintha Efsun alaposan elverte volna. Szultan ezt nem hagyhatja annyiban és elindul, hogy megkeresse Efsunt.

381. rész

Efsun az újságokból szembesül azzal, hogy a férje visszatér a régi életéhez. A lányt nagyon megviseli, hogy Arda – látszólag – ilyen könnyen túllépett rajta. Amikor pedig egy divatbemutatón összefutnak, – ahol Zeynep és a férfi egymásba gabalyodnak-, kiborul. Az Atahan cég sajtótájékoztatót tart, ahol bejelentik, hogy újra felépítik a vállalatot. A helyszínen megjelenik Kenan is, Arda bejelenti, hogy az anyja és Asim újra összeházasodnak. Orkun segít Efsunnak újrakezdeni az életét. 

Sorsok útvesztője 347-350. rész tartalma

347. rész

Behcet és Cemal segítséget kér Efsuntól. A lány kapva kap az alkalmon, hogy bosszút álljon az Atahan családon, főleg Hulyan. A mesterkedés vége, hogy a család utcára rakja Arda anyját, aki Kenanhoz menekül. Efsun azonban oda is követi, hogy véget vessen a férfi és az ő virágszála kapcsolatának. Kamil megtudja, hogy Ganimet egykori férje aranyat lopott.

348. rész

Szultan kideríti, hogy Nuran miért utasította el Efsunt. Reyhan értesíti őket, hogy Ates DNS tesztet csináltat, így két héten belül lezárul az ügy. Arda és Efsun megjelenik az ügyvéddel és rendőrökkel az Atahan villánál, hogy elvigyék a kislányt. Hulya magára marad, és Efsunhoz megy, hogy megfenyegesse. Behcet átveszi az Atahan Holdingot, és megkéri Efsubt, hogy legyen ő is ott.

349. rész

Hulya az utcára kerül és mindenki elfordul tőle. A nő végül Ardához és Efsunhoz megy, akik befogadják. Kamil úgy hiszi megtalálta Ganimet aranyát Figen háza alatt, már csak az a kérdés, hogyan jut hozzá. Behcet munkaajánlatot tesz Efsunnak, a nő azonban nem fogadja el, tekintettel Ardára. Bahar továbbra is szenved, hogy Nurantól elszakították.

350. rész

Ates az ügyésszel együtt Efsunhoz megy, hogy visszaszerezze Nurant. Murat megfenyegeti a nőt arra az esetre, ha el akarná hagyni az országot. Zuhal felhergeli a környék asszonyait Figen ellen, akik elkergetik. Így a ház üresen marad, vagyis semmi nem akadályozhatja meg Kamilt abban, hogy az arany után nyomozzon. Mehmet Emír nem bírja elviselni a rá mért sorscsapásokat és megkeresi a fegyverét.

 349. rész

Hulya az utcára kerül és mindenki elfordul tőle. A nő végül Ardához és Efsunhoz megy, akik befogadják. Kamil úgy hiszi megtalálta Ganimet aranyát Figen háza alatt, már csak az a kérdés, hogyan jut hozzá. Behcet munkaajánlatot tesz Efsunnak, a nő azonban nem fogadja el, tekintettel Ardára. Bahar továbbra is szenved, hogy Nurantól elszakították.

348. rész

Szultan kideríti, hogy Nuran miért utasította el Efsunt. Reyhan értesíti őket, hogy Ates DNS tesztet csináltat, így két héten belül lezárul az ügy. Arda és Efsun megjelenik az ügyvéddel és rendőrökkel az Atahan villánál, hogy elvigyék a kislányt. Hulya magára marad, és Efsunhoz megy, hogy megfenyegesse. Behcet átveszi az Atahan Holdingot, és megkéri Efsubt, hogy legyen ő is ott.

347. rész

Behcet és Cemal segítséget kér Efsuntól. A lány kapva kap az alkalmon, hogy bosszút álljon az Atahan családon, főleg Hulyan. A mesterkedés vége, hogy a család utcára rakja Arda anyját, aki Kenanhoz menekül. Efsun azonban oda is követi, hogy véget vessen a férfi és az ő virágszála kapcsolatának. Kamil megtudja, hogy Ganimet egykori férje aranyat lopott.

Sorsok útvesztője 343-346. rész tartalma

2021.05.17., Hétfő 13:20 – Sorsok útvesztője 343. rész tartalma

Baharék elviszik Nurant látogatóba Efsunhoz, majd a terapeuta tanácsára elutaznak. Arda megpróbál pénzt szerezni az óvadékra.

2021.05.18., Kedd 13:20 – Sorsok útvesztője 344. rész tartalma

Bahar és Ates a szakember tanácsára elviszik Nurant, hogy hármasban legyenek. A kislány előtte még találkozik Efsunnal. Volkan jóvoltából Arda és Salih megszerzi a pénzt az óvadékra, ám a börtönből szabaduló Efsun már későn ér az Atahan villába. Hulya elárulja hova vitték Nurant a szülei. A helyszín pedig Ardáék számára egyelőre elérhetetlen.

2021.05.19., Szerda 13:20 – Sorsok útvesztője 345. rész tartalma

Reyhan felkeresi Efsunt, hogy elmondja neki, valójában hol van Nuran. A lány hisz abban, ha Arda és Efsun visszakapja a kislányt, Bahar és Ates kapcsolata véget ér. Ganimet megtudja az igazságot Kamilról, és válni akar. Az öregúr mindent megtesz, hogy kibékítse a feleségét. Zuhal is kiszabadul, de nem hagy fel az ördögi terveivel. Efsun és Arda elindulnak Bodrumba a lányuk után.

2021.05.20., Csütörtök 13:20 – Sorsok útvesztője 346. rész tartalma

Salih bosszút akar állni Kenanon, amiért Szultant megtámadták a börtönben. Az asszony szabadlábra kerül, de nagyon rossz állapotban van. Ganimet és Zeynep is felkeresi Szultant, miközben Efsun és Arda Bodrumba utaznak. Amikor azonban szemtől szembe találkoznak a kislánnyal, Nuran nem megy velük, hanem Baharral marad. Efsun összeomlik, ám nem tudja a kislány döntése mögötti valódi okot. Cemal és Behcet közös üzletet ajánl Efsunnak.

Sorsok útvesztője 338-342. rész tartalma

2021.05.10., Hétfő 13:20 – Sorsok útvesztője 338. rész tartalma

Szultan kórházba kerül, miután a börtönben hasba szúrja egy cellatársa. Zeynep és Efsun itt találkoznak, és ígéretet tesznek Szultannak, hogy tönkre teszik az Atahan családot. Nuran hamarosan jobban lesz, de Bahar és Ates még nem tudják, hogyan mondják el neki az igazságot. Mehmet Emír szeretné talpra állítani az Atahan Holdongot, ennek érdekében pedig találkozik a befektetőivel. A megbeszélésen azonban megjelenik Efsun is.

2021.05.11., Kedd 13:20 – 3Sorsok útvesztője 339. rész tartalma

Efsun olyan megalázó helyzetbe hozza Mehmet Emírt, hogy a befektetők is faképnél hagyják. Zeynep meglátogatja Mügét, amivel annyira kiborítja a beteg lányt, hogy az megszökik a kórházból. Bahar és Ates egy szép napot töltenek együtt Nurannal, de miután elmondják az igazságot magukról, a kislány hátat fordít nekik. Volkan elmondja Efsunnak, hogy ki lopta el a pénzét.

2021.05.12., Szerda 13:20 – Sorsok útvesztője 340. rész tartalma

Nuran elszökik a villából, hogy Efsunhoz menjen, szerencséjére Reyhan rátalál és hazaviszi. Bahar belátja, hogy a kislánynak szüksége van Efsunra, így felhívja. Zuhal is lebukik, hogy részt vett a gyermekrablásban, és megfogadja, hogy Efsunt is magával rántja. A börtönben találkozik Szultannal. Salih bevallja Szultannak, hogy nem tud nélküle élni. Efsun rájön, hogy Secil lopta el a pénzét, így Ganimet az utcára rakja a lányt.

2021.05.13., Csütörtök 13:20 – Sorsok útvesztője 341. rész tartalma

Nuran rendkívül boldog, hogy találkozhat Efsunnal. Ám öröme nem tart sokáig, mivel hamarosan megjelenik a rendőrség és letartóztatják Efsunt. Miután Müge elszökik a kórházból, Cemalhoz megy az étterembe, ahol a férfi elmondja neki, hogy Hulyat okolja azért, hogy tönkrement a házasságuk. Efsun a börtönben találkozik Szultannal és Zuhallal.

2021.05.14., Péntek 13:20 – Sorsok útvesztője 342. rész tartalma

Az ügyvéd azt mondja Efsunéknak, van remény, hogy kikerüljenek a börtönből. Salih fontos dolgot mond Sultannak. Bahar aggódik Nuran miatt, ezért szakember segítségét kéri.

2021.05.03., Hétfő 13:20 – Sorsok útvesztője 333. rész tartalma

Volkan megpróbálja rávenni az apját, hogy álljon el az esküvőtől. Kenan az utcára rakja Efsunt és a családot, Hulya ezzel próbálja meg elérni, hogy Arda hazamenjen. Efsun a történtekből az a tanulságot vonja le, hogy nem érdemes jónak és becsületesnek lenni. Nuran megfázik az utcán töltött éjszaka után. Efsun attól retteg, hogy Bahar és Ates elrabolja a kislányt.

2021.05.04., Kedd 13:20 – Sorsok útvesztője 334. rész tartalma

Efsun elmegy Baharhoz, hogy elmondja neki, Nurannak igenis ő az anyja. Ates és Bahar hivatalosan is benyújtják a papírokat a kislány elhelyezésére vonatkozóan. Szultan és Salih megpróbálják visszaszerezni a pénzüket az Atahan villából, ám lebuknak Hulya előtt. Ardanak lelkiismeret-furdalása van, hogy nem képes eltartani a családját.

2021.05.05., Szerda 13:20 – Sorsok útvesztője 335. rész tartalma

Miután Bahar és Ates feljelentést tesznek, a rendőrség keresni kezdi Efsunt és Szultant. Utóbbi úgy dönt, hogy feladja magát, ezzel mentve Efsunt és Nurant. Bahar és Ates a villába költöznek Mehmet Emír hívására. Reyhan így magára marad, a lakásán pedig megjelenik a nevelőapja. Nuran nagyon beteg, Efsunéknak viszont nincs pénzük a gyógyszerre.

2021.05.06., Csütörtök 13:20 – Sorsok útvesztője 336. rész tartalma

Szultan elmegy a rendőrségre, hogy feladja magát. Efsun és Arda továbbra sem tudnak hova menni, ráadásul úgy tűnik, mindenki egy emberként fordul Efsun ellen. Salih eladja a kocsiját, hogy pénzt adjon a lánynak, ám Secil ellopja. Bahar összeomlik, miután megtudja, hogy sehol nem találják Nurant. Ganimet kimondja a – nem túl boldogító – igent Kamilnak.

2021.05.07., Péntek 13:20 – Sorsok útvesztője 337. rész tartalma

Kenant és Hulyat a gondok összehozzák, de nem sokáig örülhetnek a boldogságuknak. Cemal és Behcet megfenyegeti őket. Szultan börtönbe kerül, Kenan pedig Hulya kérésére felszólítja az embereit, hogy tegyék el láb alól az idős nőt. Arda nem bírja tovább, tudja, hogy Nuran életével játszik, így a nagyon beteg gyereket a villába viszi. Efsun odarohan, de a kislány már Atessel és Baharral van.

 

Szólj hozzá!

Anglia-Dánia élő: online közvetítés, live stream

Mallorcai bűnügyek sorozat – tartalom, időpontok