in

Szenes Iván Emlékkoncert 2017 – a fellépők névsor

Hetedik alkalommal rendezik meg Szenes Iván tiszteletére az ingyenes emlékkoncertet szeptember 10-én 18.30-tól a tavaly felavatott Szenes Iván téren.

A legendás dalszövegíró nevéhez olyan slágerek köthetők, mint az Úgy szeretném meghálálni, Kicsit szomorkás a hangulatom máma, Kislány a zongoránál, Vuk, Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Nemcsak a húszéveseké a világ, Kicsi gyere velem rózsát szedni, Találkozás egy régi szerelemmel, Mindenkinek van egy álma, Mondd miért szeretsz te mást, Próbálj meg lazítani, vagy az Isten véled édes Piroskám.

Már a tavalyi koncert is különleges volt, hiszen Törőcsik Marival együtt a főpolgármester helyettes felavatta a Szenes Iván teret, viszont az idei est szintén kihagyhatatlan, hiszen még több érdekességet hoz: csatlakozik a fellépőkhöz többek között Korda György és Balázs Klári, Király Linda és zenekara, Malek Andrea, Balázs Fecó valamint a Józsefvárosi Cigányzenekar is Kathy-Horváth Lajossal.

Az új fellépők mellett a korábbi alkalmakról jól ismert arcok is velünk maradnak: Bodrogi Gyula, Koós János, Voith Ági, Zalatnay Cini, Aradszky László, Mészáros János Elek, Vastag Tamás, Rakonczai Imi, Nyári Károly, Nyári Edit és Nyári Alíz, valamint a 3+2 is fellép.

A nagyszabású, zenés talkshow-ban Bodrogi Gyula és Szenes Andrea a rendezvény két műsorvezetője osztanak meg eddig nem hallott történeteket. A koncerten átadásra kerülnek a Szenes Iván Művészeti díjak is. Mára a koncert Budapest egyik leglátogatottabb eseménye, illetve Józsefváros egyik legnagyobb rendezvénye lett. Évről évre tízezren érkeznek ide, soha nem voltak még ennyien ezen a téren.

Szólj hozzá!

Beviszlek az erdőbe – Koncz Zsuzsa lesz a különleges műsor vendége

Lerobbant Rolls-Royce bánt el a műsorvezetővel