in

Szepesi György az életműdíj után: “soha nem fogom elfelejteni”

Kilencvenhat éves korában 2018-ban elhunyt a legendás sportriporter, a magyar rádiózás egyik legkiemelkedőbb alakja, Szepesi György.
Emlékezzünk rá egy 2016-os hírrel.

Főszerepet játszott a labdarúgás a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) díjátadó gáláján, amelyen életműdíjjal tüntették ki Szepesi Györgyöt, az Aranycsapat tizenkettedik tagját.

Mint azt korábban megírtuk MLSZ életműdíját Szepesi György, a legendás sportriporter, az Aranycsapat tizenkettedik tagja, az MLSZ korábbi elnöke vette át, mégpedig a Magyar Labdarúgó Szövetség jelenlegi elnökétől, dr. Csányi Sándortól.

– A sportág eredményeiért nagyon sokan dolgoztak az elmúlt évtizedekben, Gyuri bácsi több területen is kivette részét a munkából, MLSZ elnökeként a magyar, a FIFA végrehajtó bizottsági tagjaként a világ labdarúgásáért dolgozott – fogalmazott Csányi Sándor.

– Mégsem ezért választottunk életműdíjasnak, hanem azért, amit a pálya szélén, a mikrofon mögött elért: szenvedéllyel átitatott szavakkal láttatta a mérkőzéseket azok számára, akiknek nem volt televíziójuk abban az időben. Akkor sokunknak olyan érzése volt hallgatva őt, mintha valóban láttuk volna a meccseket, ezért Gyuri bácsi nagyon sok hívet, támogatót szerzett a labdarúgásnak.

Szepesi György az őt percekig köszöntő vastaps elhalkulása után megköszönte Csányi Sándornak, hogy az MLSZ elnökeként nagy szerepet játszott a magyar labdarúgó-válogatott tavaly sikereiben.

– Meg kell találni a hathármas siker utódjait, ez a legfontosabb feladata az MLSZ-nek – mondta a színpadon Szepesi György.

– A fiatal futballistákat nyolcévesen kell elkezdeni tanítani, és tizennyolc éves korukig elérni, hogy a legjobbak közé kerüljenek. Kívánom az MLSZ elnökének, hogy vezesse sikerre a magyar labdarúgást, mert ha a foci fenn van, az összes többi sportág is fenn van. Nekem Puskás Öcsi volt a világ legjobb játékosa, ezt mindig elmondtam neki is. Ezerkilencszáznegyvenöt augusztus huszadikán közvetítettem először magyar válogatott meccset, a tizenkettedik percben ő rúgta az első gólunkat, ezt a szívembe zártam, és soha nem fogom elfelejteni. Öcsi nagyon hiányzik, fáj a szívem érte, bárcsak itt lenne közöttünk!

Forrás: mlsz.hu

Szólj hozzá!

Beszélgetés Nagy Györggyel – “Nekem is volt beatzenekarom”

Mavi szerelme 194. rész tartalom, videa – nézd meg online!