Szinetár Miklós 1932. február 8-án született Budapesten, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színházi, opera-, televíziós- és filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész. Zsidó származású, a második világháború alatt bujkált, anyja és nagyanyja nevelte fel. A Barcsay Gimnáziumban érettségizett, Huzella Elek irányításával komponálni tanult, Sallai Józseftől énektanulmányokat folytatott.
1949–1952 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán végzett. 1953–1960 között a Budapesti Operettszínház rendezője, majd főrendezője volt, huszonévesen Gáspár Margit igazgatónő bízta rá a Csárdáskirálynő rendezését, amely fergeteges siker lett. 1960–1962 között a Petőfi Színház művészeti vezetője.
1962–1971 között a Magyar Televízió (MTV) főrendezője, 1971–1974 között művészeti vezetője, 1974–1979 között művészeti igazgatója, 1979–1986 között elnökhelyettese, 1986–1990 között főrendezője. Több mint 20 filmet rendezett 1962–1991 között, 1979-es A erőd című filmje bekerült a moszkvai filmfesztiválra. 1987–1990 között a Nemzeti Színház felépítésének kormánybiztosa.
1993–1996 között a Fővárosi Operettszínház igazgatója, 1996–2001 és 2002–2005 között a Magyar Állami Operaház főigazgatója, 2000 óta örökös tagja. 2003 óta a Kossuth-díj és Széchenyi-díj Bizottságának tagja, 2004 óta professor emeritus, 2005 óta az MTV főmunkatársa, 2007 óta a Tévés Művészek Társaságának elnöke, a Halhatatlanok Társulatának kuratóriumi elnöke, 2022-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja.
Szinetár Miklós wikipédia: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szinetár_Miklós