Szomszédok érdekességek: Tréfás utalás a századik részben

Hirdetés

Vizit a századik Szomszédoknál címmel 1991-ben jelent meg Sas György anyaga a Szabad Föld lapban.

A gazdagréti lakótelep képe jól ismert az egész országban, mivel minden második csütörtökön, amikor már a család jól elhelyezkedett a székében, föltűnik a képernyőn. Azt is tudják a nézők, hogy itt lakik a Takács, a Vágási, a Magenheim család, a „közös” Böhm úr meg nagy baráti ellenfele, az érces torkú Sümegi Oszkár, méghozzá nem festett díszletekben, hanem valódi átlagos lakótelepi lakásokban, amelyekhez hasonlókban még több százezer magyar család éli a maga mindennapi életét.

Én szeretem a Szomszédokat, a majdnem mindannyiunk szívéhez és érdeklődéséhez oly közel került, az érzelmi és gondolatvilágunkba immár beleépült folytatásos teleregényt, ezért illendőnek tartottam, hogy a századik fejezet forgatásán jelen legyek, s a jubileumi alkalommal felköszöntsem őket. De ünnepi külsőségnek a legparányibb jelét sem látom. Minden megy a maga szokott módján.

Bőhm úr parányi, szűk fülkéjében — a falon a szentképek tanúskodnak a helyszínről — most nyolcán szoronganak. Éber szemmel figyelik a kis monitort, amelyen át látható, mi történik éppen Vágásiéknál. Horváth Ádám rendező mikrofonon innen irányítja a próbákat és a felvételeket, innen ellenőrzi munkatársaival együtt, hogy minden az elképzeléseinek és az utasításainak megfelelően megy-e végbe, a hibákat szíves szóval helyreigazítja, de ha úgy látja szükségesnek, fölpattan a helyéről és átsiet a szomszédba, abba a szobába, ahol a felvétel folyik, hogy személyes útmutatással rendezze el a helyzetet.

Sok filmfelvételen megfordultam már, de ilyen családias és begyakorlott munkát még sehol sem tapasztaltam. Itt csakugyan félszavakból értik egymást.

Pedig a jelenet kényes, mert Vágásiék kisbabája is szerepel benne, s őt valamivel körülményesebb vezetni ren dezőileg, mint az éppen kamera előtt mozgó színészeket, Ivancsics Ilonát, Nemcsák Károlyt és Pásztor Erzsit.

Horváth Ádámmal szeretnék szót váltani, de amíg a felvétel minden szempontból nem hibátlan, erről szó sem lehet. Átmegyek addig az egyik szomszédos helyiségbe, s meglepetten ismerem föl Gábor Gábor „szentélyét”, a szépségszalont, amely most, használaton kívüli állapotában ruhatárul szolgál. Ó, milyen furfangosak, hát ezt a filmbeli helyszínt is beépítették ide.

Int a rendező: — Jöhetsz!

Majd hozzáteszi: — Keresünk valami csöndesebb zugot, i Egy olyan félszobányi helyiségbe telepszünk be. Körülnézek. — Jé, hát ez a Julcsi Szobája …
A popsztárok képével teleaggatott fehér leányszobában hamar megindul a beszélgetés, amelyet aztán többször megszakít a rendezőt munkára szólító kötelesség.

— Majdnem négy éve csináljátok így együtt a Szomszédokat — kezdeném a párbeszédet, ám ő rögtön kiigazít:
— Nem majdnem. Pontosan. 1987 februárjában készítettük el a próbaszámot. Úgyhogy ez a mai valójában a százegyedik darab.
— Mit változott, fejlődött azóta a sorozat?
— Jobb a technikai felkészültségünk, mint kezdetben. De természetesen a szellemi is, mind a színészeké, mind a forgatócsoporté. Az összeszokottságunkat tapasztalhatod. így gyorsabban folynak a felvételek. És az utómunkálatok ideje is lerövidült két napról háromnegyed napra.
— És mit változott szerinted a sorozat tartalmilag és minőségileg?
— A Szomszédok műfaja, hangneme, jellege nem változott. Miért is változott volna? A szereplői egyszerű emberek, mint többségükben azok; akik nézik őket. A mi mesebeli hőseink egyáltalán nem hősök, hanem a társadalom csöndes többségének képviselői, akik szemlélői és elszenvedői a hazai politika és a világhelyzet eseményeinek. Ugyanúgy reagálnak rá, mint a többiek. Nincs sarkított világnézetük. A saját életproblémáikkal és a családjukkal vannak elfogadva, s csak másodsorban politizálnak.

— Az elmúlt négy év alatt rendszer-változás következett be nálunk, ám a Szomszédok szereplői ugyanúgy panaszkodnak és kritizálnak most is, mint eleinte.
— Mert az életkörülményeik, az anyagi helyzetük nekik is csak romlott, mint általában mindenkinek. Ne felejtsd el, a Szomszédok négy éve pont abban a pillanatban indult, amikor az ország gazdasági viszonyai erőteljesen nyilvánvalóvá váltak. Ennek a következményei tovább követik és mindjobban sújtják a mi szereplőinket is. De azért voltak és vannak örömeik, sikereik is. Gyógyulások a betegségek után, előrelépések a visszalépések nyomán. És nem utolsósorban születések. A kép összességében nem olyan vigasztalan. Ezért, úgy érzem, nincs szükség egyelőre a Szomszédok átértékelésére.
— A Szomszédok művészi értékelése körül viszont vannak viták.
— Erre most is csak azt mondhatom, mint mindig: ez a. műfaj, vagyis az úgynevezett szappanopera, nem művészet. Persze az eszközei lehetnek művésziek. A szappanoperák roppant elterjedtek a világ televíziózásában. Van egy olyan válfaja, mint például A Klinika vagy a Dallas. Ezek egy folyamatos regényt mesélnek el részletekre szabdalva, az adott időtől függetlenül. Vannak aztán olyan szappan- operák, amelyek erős függőségben vannak az aktuális eseményektől, tehát egyáltalán nem mindegy, mikor kerülnek a nézők elé, ahogyan nem mindegy, hogy egy hír mikor kerül be az újságokba.
— Mi módon megy végbe ez a lépéstartás az eseményekkel?
— Mondom a példát. Ez idő alatt, míg itt beszélgetünk, folyik a következő, tehát százegyedik fejezet forgatókönyvi-anyagának a gyűjtése. Van egy szakértői gárdánk, akik ugyanabból a foglalkozási körből kerülnek ki, mint amilyen foglalkozást a mi szereplőink űznek. Van tehát köztük pedagógus, mentőorvos, erdész, kereskedő. Ők hoznak be időszerű történéseket, tényeket a maguk tapasztalataiból, amelyeket aztán az írói csapat feldolgoz, megír. így a sorozat élményanyaga mindig friss.
— Úgy gondolom, fontos a sorozat életképességéhez, a figurák és a szövegeik élvezhetőségéhez a humorszínezék is.
— így van. Ezt leginkább, mint mindenki láthatja, Böhm úr és Sümegi úr kettőse, a Janka néni és újabban a Bajor Imre által alakított fodrászsegéd képviseli. No meg bizonyos értelemben Gábor Gábor, aki egy kicsit paródiája egyes mai vállalkozóknak.

— Nem gondoltál arra, hogy a századik alkalomra egy kis összeállítást készíts a közönségnek az eddigi legérdekesebb mozzanatokból?
— Ez szerintem nagyképű és fölfu- valkodott viselkedés volna. Mondtam, hogy minden fejezetünknek inkább hírértéke van, ami akkor érdekes, amikor a képernyőre kerül. Majd talán, egyszer… Az, hogy most elérkeztünk a századikhoz, nem érdem, hanem szerencse. Én így gondolom. A részünkről nincs mit ünnepelni rajta. Illetve: kialakult egy kis szertartásunk. Minden szilveszterre összeállítunk az év közben fölvett filmjeinkből egy bakicsokrot. Ennek megtekintésére a Szomszédok teljes személyzete összejön. Jól kinevetjük magunkat. A hibáinkon, a butaságainkon. De ez nem közönségképes produkció.

— Nincs is utalás a századik adásban a jubileumra?
— Nincs. Illetve egy kis tréfás utalás. Azt mondja valaki a szereplők közül: — Már századszor mondom, hogy hozd be a sót a reggelihez.
— Mennyi további fejezetet jósolsz a Szomszédoknak?
— Fogalmam sincs. Most láttam egy nyugdíjasoknak szóló német szappanopera 1417. folytatását. Lehet, hogy még a Szomszédok is megéri, de akkor már nem mi fogjuk csinálni. Én nagy figyelemmel kísérem minden egyes Szomszédok-adás közönségfogadtatását, nézettségi és tetszési indexét. De a sikertől népi hagyjuk magunkat elkábítani, elkényelmesedni. Mi, ha jól összeforrt és vidám társaság vagyunk is, sokat gyötörjük egymást, hogy ne lanyhuljon a munkánk közhelyessé, szokványossá, szájbarágóssá. Egyre nagyobb figyelemmel olvasom a kedves közönség hozzánk írott leveleit, kritikáit. Mind több ötletet éá tanácsot fogadok el tőlük, mert ennyi idő után könnyebben elfáradhat a saját fejünk. Márpedig, ha elfáradunk, abba kell hagynunk az egészet. Nem várhatjuk meg, amíg a néző a készüléke kikapcsológombjához nyúl…
— Bizonyos vagyok, hogy erre egyhamar nem fog sor kerülni. Az eddigihez hasonló sikert kívánok a folytatáshoz. – zárta a cikket a szerző, Sas György.

Szavazz! Ki a kedvenced a Szomszédok főszereplői közül?

Hirdetés
Hirdetés

Szólj hozzá!