in

Több mint tízezren vettek részt eddig a Kecskeméti Hírös Napokon

Már több mint tízezer látogatója volt a Kecskeméti Hírös Napok rendezvénysorozatnak, amely vasárnapig várja színes kínálattal a vendégeket.

Több mint tízezer ember vett részt a Szent István, egy ország születése musical előadásán és az ünnepi tűzijátékon szombaton, de a pénteki megnyitón is több ezres tömeg hallgatta a város híres szülöttje, Katona József emlékének szentelt koncertet – mondta Ladányi Kovács Zoltán fesztiváligazgató, az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Közölte: a Hírös Hét Fesztivál Kecskemét leghíresebb ünnepe, amelynek 82 éves hagyományait megőrizve jelenleg is elsősorban a környékbeli települések, kistérségek és azok mesterei, termelői számára nyújt bemutatkozási lehetőséget.

Az augusztus 19. és 28. között zajló programokon fellép Vastag Csaba és a Sunny Dance Band, Gájer Bálint, az Ocho Macho, Kovács Kati és Geszti Péter is.

(MTI)

Szólj hozzá!

Ma is lesz Ridikül – íme az augusztus 23-ai tartalom, vendégnévsor

Kerékpárost gázolt a vonat