Jöjjön Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú verse.
Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek –
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
Köszönjük, hogy elolvastad az Esti sugárkoszorú költeményt.
Mi a véleményed Tóth Árpád írásáról?
Írd meg kommentbe!
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=TASWwSLlLEw?version=3&rel=1&showsearch=0&showinfo=1&iv_load_policy=1&fs=1&hl=hu-HU&autohide=2&wmode=transparent&w=662&h=373]
The post Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú appeared first on Meglepetesvers.hu.
