in

Tragikus baleset történt – A rendőrség hajnalban tette közé

Halálos közlekedési baleset Tákosnál – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Teljes szélességében lezárták a 41-es főutat.

Eddig tisztázatlan körülmények között út menti fának ütközött egy személygépkocsi a 41-es főút 60. kilométerében, Tákos közelében 2016. július 19-én 3 óra 10 perc körül. Az autó vezetője a helyszínen életét vesztette.

A baleset helyszínelését a rendőrség teljes útlezárás mellett kezdte meg, a forgalmat a környező településeken keresztül elterelik.

Szólj hozzá!

A Fradi oldala így közölte a gyászhírt

Tűz volt Budapesten – a katasztrófavédelem részleteket közölt július 18-án