in

Let it snow – Új köntősben szólal meg a karácsonyi örökzöld

Megérkezett a Dirty Slippers karácsonyi klipje!

Még több zenei hír Zene.hu

A Dirty Slippers zenekar áprilisban jelentette meg a Könnycseppek című háború ellenes dalát, amely hamar több rádió slágerlistájára is feljutott, a média pedig címlapokon hozta a produkció üzenetét: “béke és szeretet”.

A tavaly nyáron a londoni Abbey Road stúdióban dolgozó zenekar azonban idén karácsonykor sem felejti el a rajongóit, igazi meglepetéssel készültek, feldolgozták a Let it snow című világslágert, amelyet a tőlük megszokott dallamos, pop-rock köntösbe bújtattak. 

A keverést ezúttal is egy külföldi szakember végezte, a londoni Tide Studio vezetője, Marvin, a videóklipet pedig ezúttal is Németh Dániel Kobe rendezte, aki a már említett Könnycseppek mellett a zenekar Mennyország kapujában dalának kisfilmjéért is felelős.

A Dirty Slippers énekes-gitárosa, Lobó-Szalóky Lázár a Zene.hu-nak erről mesélt:

– Annak ellenére, hogy milyen nehéz év van mindannyiunk mögött, azért történtek idén szép dolgok is az életünkben. Bebi (a zenekar dobosa) ötlete volt, hogy lepjük meg a közönséget egy karácsonyi feldolgozással, hiszen korábban ilyen még nem volt tőlünk hallható. A Let it snow-ra esett a választásunk, ami egy igazi klasszikus, de itthon még úgy gondolom nem lerágott csont. Szeretnénk ezzel a dallal meglepni a hallgatóságot, bízunk benne ugyanúgy fogják szeretni, mint ahogy mi és segít majd ünneplőbe öltöztetni a lelkeket és szíveket. Manapság erre szerintem óriási szükség van. 

Szólj hozzá!

Íme a Holdfény – hallgasd meg Pfeifer Tamás “Thomy” legújabb dalát!

Tabáni István így énekli Máté Péter Engedj el slágerét