in

Újabb legendás magyar zenész hunyt el

Újabb legendás magyar zenész hunyt el – elment az Omega és az LGT alapítótagja.

Rövid betegség után, szombaton meghalt Laux József – közölte a zenész családja nevében Laux Ádám és Laux Thomas a 444.hu-val. A legendás dobos 73 éves volt.

Már iskolás korában dobolt, különböző jazz-zenekarokban játszott. 1962-ben alapító tagja volt az Omega együttesnek, ahol egyetlen szerzemény fűződik nevéhez, a Kérgeskezű favágók című instrumentális dal. 1971-ben Presser Gáborral kiváltak és megalakították az Locomotiv GT-t. 1976-ig volt a zenekar dobosa.

Később Los Angelesben telepedett le, miután elvált Adamis Annától. Először csupán 1985-ben látogatott haza, majd a 90-es évek elején végleg hazatelepült. Zenekara a Laux Trio. JLX Kiadó néven könyv- és lemezkiadót alapított.

Dolgozott együtt az Average White Banddel, Bryan Adamsszel, Boz Scaggs-zel, Dionne Warwickkal, Tanya Tuckerrel és Frank Zappával is. 2008-ban előadóművészként és a JLX Kiadó ügyvezető igazgatójaként megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

A zenész 2016. augusztus 6-án halt meg.

Íme egy vele készült interjú, ajánljuk.

Szólj hozzá!

Rio 2016 – Éremtáblázat, történelmi magyar kezdés

Hosszú Katinka: “Engem mindig inspiráltak a szuperhősök”