in

Újra Elvis Presley vezeti a rangos lemeztoplistát

Negyven évvel halála után ismét, immár 12. alkalommal vezeti a brit lemeztoplistát Elvis Presley, a rock and roll királya, akinek If I Can Dream címmel jelent meg válogatásalbuma a Royal Filharmonikus Zenekar közreműködésével.

elvispresley Egyetlen férfi előadó sem dicsekedhet ennyi toplista csúcsára jutott lemezzel.

Az Elvis-korongot csaknem nyolcvanezren vásárolták meg. Idén csak Noel Gallagher Chasing Yesterday című albuma fogyott nagyobb ütemben – emlékeztet a BBC News.

Elvis képviseletében a sztár volt felesége, Priscilla Presley az OfficalCharts.com honlapnak elmondta: ez az a lemez, amelyet Elvis mindig el akart készíteni és ha élne, nagyon büszke lenne rá, hogy rajongói továbbra is szeretik a zenéjét. “Ezt az albumot a legrátermettebb csapat rakta össze és ezzel segített valóra váltani egy be nem teljesült álmot” – fogalmazott.

Elvis mögött Rod Stewart Another Country című lemeze a második a ranglistán, az Elbow frontembere, Guy Garvey pedig a harmadik helyen áll Courting The Squall című első szólólemezével.

A hivatalos brit lemezlistán Adele Hello című száma továbbra is az első helyen trónol a kislemezek mezőnyében. Az énekesnőt másodikként Justin Bieber követi a sorban Sorry című számával, a dobogó harmadik helyén pedig az eladások alapján Sam Smith Bond-dala, a Writing’s On the Wall áll.

– MTI –

Szólj hozzá!

Tóth Gabi Varga Miklós lesz – Sztárban sztár 2015

Folytatódik Endrei Judit műsora – íme a mai téma