Alább Ungár Anikó, bűvésszel 1986-12-20-án megjelent Képes Újság anyagot közöljük.
A gyerekeknek a csodáról, varázslatról többnyire a mese jut eszükbe. Pedig a bűvész is, aki a közönséget bámulatos mutatványokkal szórakoztatja, fantasztikus trükkjeivel a csoda világának illúzióját kelti. Bár már az iskolások többsége tudja, hogy csodák nincsenek, mégis szívesen vesznek részt a szemfényvesztésben. A trükkök sikere elsősorban attól függ, hogy az előadó milyen ügyességgel tudja elkápráztatni a nézőt, elterelni figyelmét. Ungár Anikónak ez mindig kitűnően sikerül. Sokan mondhatják, könnyű neki, hiszen ha megjelenik a színpadon, már ő maga is varázslatos látvány. No de ennyivel ö sem élne meg a közönség előtt. ..
— Ezen a pályán alig-alig akad nő. Hogyan lett bűvész?
— Pici korom óta együtt éltem a bűvészettel, ugyanis apukám kedvtelésből amatőr bűvész volt. Amikor otthon gyakorolt, anyukámmal mi voltunk a nézők. Az volt a dolgunk, hogy figyeljük, látszik-e a trükk, észrevehető-e például az, hogy a mutatvány közben apukám benyúl a zsebébe. Sokszor már a könyökömön jött ki az egész, untam is. Aztán egy napon, amikor apu nem volt otthon, anyunak elkezdtem őt parodizálni, és közben előadtam a mutatványaiból is. Anyukám döbbenten nézett, hiszen minden gyakorlat nélkül csináltam meg a „varázslatot”. Én ebben semmi fantasztikusát nem éreztem, sőt, természetesnek tartottam, hogy a sokszori látvány belémivódott, így sikerült tökéletesen „leutánoznom”. Mondanom sem kell, hogy anyu azonnal elújságolta meglepő észrevételét apunak, s ezt követően már nemcsak néző voltam, hanem tanítvány is. Kezdetben nem szívesen bűvészkedtem, mert nem voltam elég türelmes, kitartó. Csak miután már egyre többet tudtam, akkor kezdtem igazán élvezni a mutatványt. Jó játék volt apuval együtt „dolgozni”.
— A nagyközönség előtt az 1965-ös Ki Mit Tud?-on mutatkozott be, s hatalmas sikert aratott.
— Ekkor már vonzódtam a színpadhoz, igaz, színésznő akartam lenni. De mire a felvételire került volna sor, rájöttem, hogy már megtaláltam a magam színpadát, azaz a bűvészkedés mellett döntöttem.
— Rövid időn belül ünnepelt és elismert sztár lett, első lett a párizsi, majd a bécsi bűvész világkongresszuson. Elhalmoztákmeghívásokkal, hét éven át szinte a világ minden táján fellépett. Árulja el a titkát, milyen adottság szükséges ahhoz, hogy valaki sikeres bűvész lehessen?
— A kézügyesség alapvető dolog, de ez önmagában nem elég. A kitartás, az akaraterő és a sok-sok gyakorlás a lényeg. Ez utóbbinak része a koncentrálás is. Ügyelni kell a mutatványokban elrejtett titkokra, hogy a ‘egéberebb szemlélőt is félre lehessen vezetni. Mert a színpadon bemutatott bűvészmutatvány során egyidejűleg két folyamat zajlik. Az első egy varázslatosnak látszó, hatásos színpadi produkció, látványos show-elemekkel, csillogó kellékekkel, kifejező mozdulatokkal. A másik pedig a titok, amelyből a nézőnek semmit sem szabad észrevennie. Ezért ezt mindig tökéletesen kell csinálni, hiszen hibázás esetén nincs lehetőség a javításra.
— Honnan jut új műsorszámokhoz, és ki az, aki elbírálja, hogy jó-e, amit csinál?
— A bűvészkedés ősrégi tradíciókból él, és hosszú időre visszamenőleg fellelhetők azok az alapok is, amelyeket a mai kor szellemével, új ötletekkel tovább lehet fejleszteni. A bűvészkedés történetét, irodalmát és alapjait én az apukámtól tanultam meg. Amíg élt, ő állította össze a műsor- számaimat, mégpedig gondosan ügyelve arra, hogy olyan legyen, ami illik egy nőhöz. Amióta pedig magam kényszerülök erre, a férjem az első „kontroll”. Majd őt követik a gyerekek, ők ugyanis a legjobb, legkritikusabb kis közönségem . . .
Szerző: Vágó Judit
