in ,

Várnai Zseni versek – íme 12 remek költemény

Várnai Zseni versek - íme 12 remek költemény

Várnai Zseni versek – íme 12 remek költemény.

Várnai Zseni költészetében a politikai mondanivaló mellett megjelentek a lírai témák is, például az anyaság érzése.

Kései verseinek fő témája az öregedés, az elmúlás fájdalma, bizalom a szeretetben és a munka öröme.

Jöjjenek a Várnai Zseni versek – íme 12 remek költemény.

Várnai Zseni: Katonafiamnak!

Én magzatom, szép katonafiam,
szíve vérével ír neked anyád.
Mióta a császár kenyerét eszed,
vörösbe fordult itthon a világ.
Most készülünk a döntő, nagy csatára,
s ti lesztek ellenünk majd a sereg,
ha ráuszítnak önnön véreidre:
ne lőj, fiam, mert én is ott leszek!

Az anyaföldnek most zsendül a méhe,
már lesi a munkás szolgahadat,
hogy szűz ölébe termő magot hintsen,
várja az erőt, mely életet ad,
most megmérjük irdatlan, nagy erőnket
s nem ringatnak majd kalászt a szelek;
a termőföld lesz a mi lázadásunk:
ne lőj, fiam, mert én is ott leszek!

Fiam, ez öreg, reszkető sorokban
én sírok, ki méhemben hordtalak,
ki eggyé tettem órát, napot, éjet,
hogy etesselek, hogy dajkáljalak;
hús a húsomból, vér a véremből,
hogy emelhetnél te akkor kezet,
ha én zokogom, sokoltom feléd:
ne lőj, fiam, mert én is ott leszek!

A Krisztusunk vagy, a mi Messiásunk,
a reménységünk, mindenünk: az Élet!
Te döntöd el most a mi nagy sorunk,
a te felzúdult bús rabszolgavéred;
borítson el a forradalmi mámor,
ha hömpölyög a lázadó sereg,
mint felkorbácsolt, zúgó tengerár:
ne lőj, fiam, mert én is ott leszek!

Most még csak háborog az óceán,
s a kevély hajót már tépi, dobálja,
mi lesz, ha majd ős medréből kitör,
ha úrrá lesz a tenger akarása!
Mi lesz, ha minden katonafiú
szülőanyjától kap egy levelet,
mely lázít, gyújt, vérbeborít:
ne lőj, fiam, mert én is ott leszek!

Csodák csodája

Várnai Zseni: Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillagmécsem ki tudja, meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!

Öreg nő sóhajt

Szólj hozzá!
Hirdetés

Majális 2021 – mit ünneplünk május 1-én?

Retró kérdések innen-onnan VILLÁMKVÍZ 167. rész