in

Velük érkezik a Csináljuk a fesztivált! új évada

Balázs Klárival és Korda Györggyel a zsűriben folytatódik a Csináljuk a fesztivált!, a Duna zenés showműsora. A házaspár a Dankó Rádió Derűs napot! című reggeli műsorában jelentette be, hogy ismét részt vesznek az évszázad slágerének megtalálásában.

Harmadszorra is a Csináljuk a fesztivált! zsűrijében foglal helyet Korda György és felesége, Balázs Klári. Az énekesek nagy örömmel fogadták, hogy a következő évadban is számítanak szakértelmükre a Duna közkedvelt zenés showműsorában – minderről a Dankó Rádióban meséltek.

„Ez egy hiánypótló műsor, hiszen a szórakoztatás mellett értéket is képvisel. Sokakat megszólít, és a nézettségen is látjuk, hogy népszerű minden korosztály körében. Hamarosan érkezik az új évad, és mi továbbra is ott leszünk a zsűriben. Már elkezdődtek az előkészületek, elképesztően jó adások lesznek” – jelentette be a Derűs napot! című műsorban Balázs Klári. Férje, a hat évtizede a zenei pályán sikert sikerre halmozó Korda György hozzátette, a Csináljuk a fesztivált! nem kizárólag szakmai verseny, az évszázad slágerének megtalálása közösségi feladat.

A közönség szavazhat, milyen dalok kerüljenek be a műsorba, és bár még a listát nem oszthatom meg, annyit elárulok, hogy eddig igazán jól válogattak. Ebben az évadban is nehéz dolgunk lesz, mert ezúttal sem a fellépőket pontozzuk, hanem a slágereket. Teljesen elvonatkoztatni az adott produkciótól persze lehetetlen, egy előadó hatása megváltoztathatja a pontozás menetét” – mondta az Artisjus-, eMeRTon- és Fonogram-díjas énekes a Dankó Rádió vendégeként.

A 60-as, 70-es, 80-as és 90-es évek slágereire már lezárult a szavazás, de még nem késő csatlakozni a versenydalok kiválasztásához: október 8-ig a 2000-es és a 2010-es évek slágerlistájára lehet voksolni a hirado.hu-n.

Csináljuk a fesztivált! – hamarosan a Dunán.

Szólj hozzá!

Fantasztikus!!! Remek játék! Meg ne írja, szerkesztő úr! Bohózat

A szív az nem eladó – Itt a Kelemen Kabátban új klipje és dala!