in

Vicsápi Natália: „Egy borzasztó nehézség is el tud vezetni a csodához!”

Hogyan találjuk meg a belső harmóniát a zajos világunkban?

Manapság lépten-nyomon problémákba ütközünk, rossz híreket hallunk, az élet számos területén gondokkal küszködünk. Ám éppen ebben a nehéz helyzetben muszáj kitisztítanunk az életünk, tudatunk, a testi és a lelki kiegyensúlyozottságra törekednünk. Vicsápi Natália, önismereti tanító, változás nagykövet, a Nati Method alapítója elárulja, milyen módszerek segítenek a belső béke megtalálásában.

Sokan azt gondolják, hogy a változás csak rosszat hozhat, pedig ez nem éppen így van. Hiszen a változásban mindig ott van számtalan új lehetőség is.

– Egy példán keresztül szemléltetném ezt a gondolatot. Az egyik hölgy ügyfelemet elhagyta a párja. Ez a változás teljesen megrémítette. Az önbizalom szétesett, és nem érezte magát egésznek egykori szerelme nélkül. Azt hitte, hogy csak a másik által lehet boldog, és nem volt hajlandó elengedni ezt a gondolatot. Amíg ehhez a szokáshoz, ehhez a hitrendszerhez ragaszkodott, és a párja után sóvárgott, addig ebben a bánatban tartotta magát. Egy szomorú, sóvárgó nő vajon képes meglátni az új lehetőségeket? Aki a félelmeivel azonosul, és beleragad ebbe a rettegésbe, el tudja hinni, hogy lehet másképp? – tette fel a kérdést Vicsápi Natália.

A változás olyan mint egy tréning

– Mire akar még tanítani a változás? Arra, hogy toljuk ki a határainkat. Eddig egy kis világban éltünk, mert ezt voltunk képesek létrehozni. Na, de mi van akkor, ha több is rejlik bennünk? És legyünk biztosak abban, hogy bizony rejlik! A változás épp ezt próbálja megmutatni. Sajnos azt látom, hogy az emberek nagy része leszokott az álmodozásról és a hosszú távú tervekről. Lekorlátozzák magukat, és elhiszik, hogy nekik csak ennyi jár. Miért fontos erről beszélni válság idején? Azért, mert a válságot is ezzel a határral fogjuk kezelni! Limitálva pedig hogyan is láthatnánk meg azt a tengernyi lehetőséget, ami ott van körülöttünk? A sors néha odacsap, hogy vegyük észre! Ismerjük fel, hogy kiléphetünk a dobozból, tágíthatjuk a határainkat. Lehet, hogy ezt hoztuk létre eddig, de most már más valamit teremthetünk. Nem kell, hogy a jövőben is csak ennyit engedjünk meg magunknak – mondta a tudatosságtanító, aki élete nehéz időszaka után jött rá, mi az igazi hivatása, és merre tart az ő útja.

– Vegyük az én példámat. Az élet kikapott a dobozomból azzal, hogy elveszítettem a vagyonomat. Ha nem történik meg mindez, rátaláltam volna az életcélomra?! Valószínűleg nem. Meg sem fordult volna a fejemben a tanítás, vagy, hogy tréningeket és programokat tartsak. Túlságosan benne éltem a mókuskerekemben, és nem tekintettem ki. A sors kitolta a határaimat, és ez vezetett el egy elégedett élethez. Pedig egy mélypontról indultam. Azért mondom ezt el, hogy lássuk meg: egy borzasztó nehézség is el tud vezetni a csodához!

Hogyan tudunk többet kihozni magunkból?

– Sokak fejében megfordul az a kérdés, hogy válság idején is tudunk fejlődni?! Egy feladatot szeretnék megosztani. Mielőtt elkezdenénk pörgetni a fejünkben a drámát, és belemennénk a félelem spiráljába, tegyük a következőt:

  1. Vegyünk magunk elé egy papírt és egy tollat.
  2. Írjuk össze a papír egyik oldalára (hosszában) azokat a nehéz helyzeteket, kihívásokat, változásokat, amiken sikerült felülkerekednünk a múltban.
  3. A másik oldalra pedig soroljuk fel azokat a képességeket, amelyeknek köszönhetően sikerült megoldanunk ezeket a nehézségeket.

– Azt szoktam mondani: tudd, hogy tudsz! Ez mindennek az alapja. Idáig kell eljutni az önismereti úton. Jöhet bármilyen változás az életben, megoldjuk, mert eddig is mindent megoldottunk. Épp azokkal a képességekkel, amiket felsoroltunk. És vajon mennyi rejtett erősségünk van még? Amint kilépünk a félelem játszmájából, meg fogjuk látni, hogy a sors mindig tálcán hozza elénk a lehetőségeket. A legjobb, amit tehetünk: elindulni a fejlődés útján. Szeretnék erőt, új nézőpontokat, más látásmódot, önbizalmat, inspirációt, nyugalmat vagy talán épp lehetőséget adni. Szeretném, ha a válságra való lelki felkészülés irányába terelhetem az embereket, amelynek releváns része a tanulás. Méghozzá a tudatosság tanulása. Hogyan lehet elsajátítani a tudatosság szemléletet?

– Ehhez két fontos program áll a rendelkezésünkre. Az egyik a „Lásd tisztán az életcélod!” online tréning, amely segít levetkőzni az örökölt családi mintákat, és az önismeret fejlesztésével közelebb kerülhetünk az életcélunkhoz. Miért fontos válság idején az életcélról beszélni? Amennyiben az életcélunk szerint élünk, a helyünkre kerülünk. Ennek előfeltétele, hogy ismerjük önmagunkat, a képességeinket, az erősségeinket, amelyek elengedhetetlenek a válságos időszakban. A másik a nagysikerű „Ismerd meg önmagad!” program, amely abban támogatja az érdeklődőket, hogy még a kihívásokkal szemben is képesek legyünk kihozni önmagunkból a legjobbat. A résztvevők közül a legtöbben úgy nyilatkoztak, hogy ez a tréning egy új életet adott nekik – részletezte Vicsápi Natália, önismereti tanító.

 

 

Szólj hozzá!

Tudatos karácsony bosszúság és stressz helyett

Mentes ToTu-tortával ünnepelte a születésnapját Indigo, a gorillalány