in

Videó! Tettére nincs magyarázat! A rendőrség elkapta a fiatal nő gyilkosát

Isaszegen fogták el a rendőrök Sz. Lajost – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Emberöléssel gyanúsítják.

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. Lajos 35 éves gödöllői lakos ellen.
A jelenlegi adatok szerint egy 24 éves gödöllői nő 2016. július 28-án a késő esti órákban állt meg az autójával a házuk előtt, majd kiszállt a kocsiból, hogy a kaput kinyissa.

Ekkor a férfi beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A sértett ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a sértettet. A 24 éves nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A férfi ezt követőn kiszállt az autóból, majd a helyszínről elmenekült.

A Pest megyei nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. Mivel a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, a nyomozóhatóság elrendelte a körözését.

A nyomozók Sz. Lajost 2016. július 29-én 14 óra 30 perckor fogták el Isaszegen. A férfit előállították, majd őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozóhatóság kezdeményezi a férfi előzetes letartóztatásának elrendelését.

Szólj hozzá!

Vujity Tvrtko: “Kati, KÖSZÖNÖM!”

Rendőrségi videó – munkaadóját lopta meg – íme a zsákmány!