in

Vidor fesztivál 2023 – programok, fellépők

Vidor fesztivál 2023 – programok, fellépők.

Több mint 150 programot kínál a Vidor Fesztivál Nyíregyházán

Húsz helyszínen több mint százötven programmal, zenei koncertekkel, színielőadásokkal, filmvetítésekkel és irodalmi eseményekkel várja az érdeklődőket augusztus 25. és szeptember 2. között a Vidor Fesztivál Nyíregyházán.

A vidámság és derű országos seregszemléjét, az “év legvidámabb hetét” huszonkettedik alkalommal rendezi meg a Móricz Zsigmond Színház és a városi önkormányzat, a programok nagy része továbbra is ingyenesen lesz látogatható – emelte ki Kirják Róbert, a teátrum igazgatója az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón.
Mint mondta, a fesztivál történetében egyedülálló koncert lesz az énekes-dalszerző Minelli fellépése, rajta kívül számos népszerű magyar könnyűzenei együttes lép színpadra a belvárosban kialakított nagyszínpadon. Koncertet ad a Republic, a The Biebers, a Margaret Island, Szabó Balázs Bandája, a Bëlga és Paulina. A világzenét az afro-, indo, dél-amerikai hagyományok ihlette Surealistas, valamint az autentikus ukrán folkmuzsikával a Yagody képviseli.

A mindennap délután három órakor nyitó Vidor Kertben a legkisebbeket bábszínházi előadásokkal, a nagyobbakat koncertekkel várják; itt lép fel többek között a reggae-t játszó Manaky, az anatóliai török lírai költészet hagyományait az ethnic jazz, fusion és pszichedelikus folk stílusokkal ötvöző Nasip Kismet, valamint az indie-folkot, ethno-popot magyar népi motívumokkal díszítő Pandóra Project is. Az egyik helyi rádió és a klubok lemezlovasai késő estétől hajnalig szórakoztatják a közönséget.
Az irodalmi programok nagy részének a Szindbád és a Bencs Villa ad majd otthont, a Szindbád szabadtéri pódiumszínpadán Hegedűs D. Géza, a színházi versenyprogram zsűrijének elnöke ad majd születésnapi koncertet. Megrendezik a kilencedik Nyírségi Limerick Bajnokságot, a Vidor Faluban a kulináris ínyencségek kedvelőit várják, augusztus 27-én pedig zsidó gasztronómiai fesztivált rendeznek a zsinagóga udvarán.

A Vidor-terasz látogatói késő estig válogathatnak majd a különféle művészeti ágak gazdag kínálatából, artisták, pantomimesek, élőszobrok, mutatványosok és tűzzsonglőrök performanszai szórakoztatják az érdeklődőket.

Kirják Róbert a színházi versenyprogramra kitérve elmondta, szinte valamennyi jegy elfogyott az előadásokra. Huszonnégy produkció lesz látható a színház nagyszínpadán, a Krúdy Kamarában, a Szindbádban, a Bencs Villában, a Bárány Frigyes Stúdióban és a szabadtéri színpadon. A komédiákat és a vígjátékokat az ország legismertebb társulatai és színművészei állítják színpadra az összművészeti seregszemle kilenc napja alatt.
“A nyár Nyíregyházán meghosszabbodik a Vidor Fesztivállal” – mondta a sajtótájékoztatón a város polgármestere, hozzátéve, hogy a szervezők minden korosztály számára tartalmas szórakozást kínálnak, egyedi hangulata van a belvárosban ennek a néhány napnak.
Bárány László, a fesztivált főszponzorként támogató Master Good Cégcsoport alapító-tulajdonosa arról beszélt, hogy az elmúlt évek után “ránk fér a vidámság”, a szervezők helyt álltak akkor is, amikor a koronavírus-járvány miatt a rendezvények nagyobb részét nem tudták megtartani.

– MTI –

VIDOR Fesztivál 2023. augusztus 25. – szeptember 2.

A legjobb színházak, a legjobb filmek, a legjobb koncertek: az év legvidámabb hete Nyíregyházán.

Augusztus utolsó péntekjétől kilenc napon át ismét Nyíregyháza lesz a vidámság és a derű fővárosa: ekkor rendezik meg ugyanis a VIDOR Fesztivált, immáron 22. alkalommal. A VIDOR Fesztivál hazánk egyik legrangosabb és leglátogatottabb összművészeti eseménysorozata, mely több mint 100 ezer látogatót vonz évente. Az utcákat átjárja a karneváli hangulat, koncertek, színházi előadások, dumaszínház, képzőművészeti kiállítások és élő szobrok szórakoztatják a helyieket és az ide érkező vendégeinket.

Nyár végén eldördül a startpisztoly, teljes gőzzel indul a fesztiválhét koncertekkel, utcai színpaddal, kül- és beltéri színházi programokkal, éjszakai bulikkal, hazai és külföldi sztárfellépőkkel. A színes programok széles választéka között minden korosztály megtalálja majd a számára megfelelő szórakozási lehetőséget.

– Mely előadások szerepelnek a versenyprogramban? – tette fel a kérdést a nyiregyhaza.hu a főszervezőnek

– A Nagyszínpadon közismert darabok is láthatók, mint az Oscar a Csiky Gergely Színház és A miniszter félrelép a Miskolci Nemzeti Színház előadásában; A fösvény a címszerepben Mucsi Zoltánnal a Szolnoki Szigligeti Színháztól és a Mezítláb a parkban az Orlai Produkciós Irodától, László Lili és Rohonyi Barnabás főszereplésével. A Karinthy Színház a Nagymestert mutatja be Bodrogi Gyula remeklésével; a Vígszínház Az apa című előadással érkezik Kern Andrással a címszerepben; míg a Játékszín a Teltházzal, amelyben Nagy Sándor 40 szerepben látható.

A Krúdy Kamarában nézhetik meg a Dzson Meklén vagyok (FÉM Arts & Café) előadást,  mások mellett Lengyel Tamással és Kálid Artúrral; valamint Örkény klasszikusát, a Tótékat (Békéscsabai Jókai Színház). A Szarvasnak gyermeke (TÁP Színház); a Shirley Valentine (Centrál Színház) Balsai Mónival a címszerepben; a Loft (Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros); a Leenane szépe (Nézőművészeti Kft.) Mucsi Zoltánnal az anya szerepében; a Három magas nő (Art-Színtér) Hegyi Barbarával, Nagy Enikővel és Marjai Virággal, a Jaj, nagyi (Orlai Produkciós Iroda) Molnár Piroska főszereplésével és Bödőcs Tibor Meg sem kínáltak című kocsmaáriája Thuróczy Szabolccsal (6 Szín Társulat) ugyancsak a kamarában kapott helyet.

A Szindbádban tekinthetik meg a nézők a Cserna-Szabó András könyve által ihletett, A pacal ideje című zenés gasztro vígjátékot Ficzere Béla előadásában, ez a Neptun Brigád produkciója.

A Rózsakert Szabadtéri Színpad négy előadással várja a közönséget. A Játékszín Aranylakodalom (a Legénybúcsú 2. része) című vígjátékának két főszereplője Szente Vajk és Nagy Sándor; a Kalamazoot az Orlai Produkciós Iroda vitte színre Hernádi Judittal és Kern Andrással; a Hőstenort a Győri Nemzeti Színház Járai Máté főszereplésével; míg a Hőguta a Veres1 Színház művészeivel, többek között Csonka Andrással és Mihályfi Balázzsal készteti majd nevetésre a nézőket.

A Timpex Arénában pedig a Rómeó és Júlia produkcióval, valamint a Herkules családi előadással várják a Nemzeti Lovas Színház előadásaira az érdeklődőket.

A teljes program részleteiről is lehull hamarosan a lepel

A VIDOR Fesztivál teljes programja idén augusztus 8-án lesz nyilvános. A Móricz Zsigmond Színház igazgatója, Kirják Róbert annyit elöljáróban elárult, augusztus 25-e és szeptember 2-a között Nyíregyháza belvárosát átjárja majd a karneváli hangulat, hiszen kilenc napon át színházi előadások, dumaszínház, koncertek, kiállítások, élő szobrok szórakoztatják a helyi lakosokat és az ide érkező turistákat, hazai és külföldi sztárfellépőkkel.

Vidor fesztivál 2023 programok

Augusztus 25.
P, 19:00
Nagymester
Móricz Zsigmond Színház, Nagyszínpad

Augusztus 25.
P, 20:00
Aranylakodalom
Rózsakert Szabadtéri Színpad

Augusztus 25.
P, 22:00
Dzson Meklén vagyok
Móricz Zsigmond Színház, Krúdy Kamaraszínpad

Augusztus 26.
Sz, 17:00
Tóték
Móricz Zsigmond Színház, Krúdy Kamaraszínpad

Augusztus 26.
Sz, 20:00
Az apa
Móricz Zsigmond Színház, Nagyszínpad

Augusztus 27.
V, 17:00
Szarvasnak gyermeke
Móricz Zsigmond Színház, Krúdy Kamaraszínpad

Augusztus 27.
V, 17:00
„Jer ide, /jer, ha mondom…”
Bencs Villa

Augusztus 27.
V, 18:00
Nefes jehudi – zsidó lélek
Zsinagóga

Augusztus 27.
V, 19:00
Teltház
Móricz Zsigmond Színház, Nagyszínpad

Augusztus 27.
V, 21:00
Kalamazoo
Rózsakert Szabadtéri Színpad

Augusztus 28.
H, 17:00
Shirley Valentine
Móricz Zsigmond Színház, Krúdy Kamaraszínpad

Augusztus 28.
H, 19:00
Oscar
Móricz Zsigmond Színház, Nagyszínpad

Augusztus 29.
K, 17:00
Loft
Móricz Zsigmond Színház, Krúdy Kamaraszínpad

Augusztus 29.
K, 19:00
Mezítláb a parkban
Móricz Zsigmond Színház, Nagyszínpad

Augusztus 29.
K, 20:00
Pilinszky és Én
Szindbád Szabadtéri Pódiumszínpad

Augusztus 30.
Sz, 17:00
Leenane szépe
Móricz Zsigmond Színház, Krúdy Kamaraszínpad

Augusztus 30.
Sz, 17:00
Többszemközt Járai Mátéval
Bencs Villa

Augusztus 30.
Sz, 19:00
A pacal ideje
Szindbád Rendezvényterem

Augusztus 30.
Sz, 20:30
A hőstenor
Rózsakert Szabadtéri Színpad

Augusztus 31.
Cs, 17:00
Három magas nő
Móricz Zsigmond Színház, Krúdy Kamaraszínpad

Augusztus 31.
Cs, 19:30
A fösvény
Móricz Zsigmond Színház, Nagyszínpad

Szeptember
Szeptember 1.
P, 17:00
Jaj, Nagyi!
Móricz Zsigmond Színház, Krúdy Kamaraszínpad

Szeptember 1.
P, 19:00
A miniszter félrelép
Móricz Zsigmond Színház, Nagyszínpad

Szeptember 1.
P, 19:00
Nemzeti Lovas Színház: Rómeó és Júlia koncert változat
Hotel Pagony – Timpex Aréna (Fedeles Lovarda)

Szeptember 1.
P, 20:00
Hőguta
Rózsakert Szabadtéri Színpad

Szeptember 2.
Sz, 17:00
Limerick
Móricz Zsigmond Színház, Bárány Frigyes Stúdió.

Szeptember 2.
Sz, 17:00
Meg se kínáltak
Móricz Zsigmond Színház, Krúdy Kamaraszínpad.

Szeptember 2.
Sz, 19:00
Balfácánt vacsorára
Móricz Zsigmond Színház, Nagyszínpad.

Szeptember 2.
Sz, 19:00
Nemzeti Lovas Színház: Herkules
Hotel Pagony – Timpex Aréna (Fedeles Lovarda)

Szeptember 2.
Sz, 20:00
Hegedűs D. Géza születésnapi koncertje
Szindbád Szabadtéri Pódiumszínpad

Vidor fesztivál 2023 fellépők

Szólj hozzá!

Mikor kezdődik a Konyhafőnök 2023? Íme a válasz!

Kovács Kati – Mit remélsz?