in

Visegrádi palotajátékok 2021 – infok itt

Visegrádi Palotajátékok 2021-re július 9-10-11. között kerül sor.

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 1985 óta állít emléket a középkor egyik legjelesebb eseményének, az 1335-ös Visegrádi Kongresszusnak. A közép-európai térség három meghatározó uralkodója, János cseh, Kázmér lengyel és I. Károly magyar király, valamint a német lovagrend találkozóján született megállapodások a mai napig éreztetik hatásukat.

Nem véletlen, hogy 1991-ben a visegrádi királyi palota falai között írták alá a Visegrádi Egyezményt, mely jelenleg V4 elnevezéssel segíti a közép-európai országok együttműködését. A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok Magyarország legrégebbi történelmi fesztiválja, mely a Kárpát-medencei térségen kívül Európa tíz országából fogad kiváló hagyományőrző csoportokat.

Velük együtt közel ezer kosztümös szereplő érkezik minden év július második hétvégéjén Visegrádra, hogy méltóképpen idézhessük fel az egykori királyi székváros legfényesebb történelmi eseményét. Három napon keresztül várjuk látogatóinkat programjainkra, melyek öt helyszínen – a Lovagi torna pályán, a Királyi palotában, a Királyi borudvarban, a Parkszínpadon és a Salamon-toronyban reggeltől a késő esti órákig zajlanak.

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok évről-évre, július második hétvégéjén állít emléket  az 1335-ös visegrádi királytalálkozónak, a középkori Európa egyik legfontosabb eseményének.

Három napon keresztül látványos lovagi tornák, pompás királyi menet, esti fáklyás felvonulás, vásár, koncertek és királyi borudvar várja az idelátogatókat, megidézve azt az utánozhatatlan középkori hangulatot, melynek egyik hiteles helyszíne Visegrád.

Visegrádi palotajátékok 2021 programok

Visegrádi palotajátékok 2021 jegyvásárlás

I. Károly magyar király lovagi tornája: Jegyek

Kázmér lengyel lovagi tornája: Jegyek

János cseh király lovagi tornája: Jegyek

Szólj hozzá!

Ez lett az Év fagyija 2021-ben

Doktor Balaton 2. évad 1. rész – nézd online