in

Vujity Tvrtko: “ez az egész dráma egyre lehet “jó””

Vujity Tvrtko ismét hivatalos oldalán fejtette ki álláspontját.

“Az aranyérem nekem nem csillog, ha ahhoz emberek méltóságának megalázása is párosul!”

Kiss László úszóedző életművének totális összeomlása nagy valószínűséggel 2016 egyik legtragikusabb ügye. Egy fantasztikus sportszakmai pályafutást bejáró ember 55 évig hurcolta magával szörnyű múltját, aztán kártyavárként omlott, omlik össze minden, ráadásul egész Magyarország előtt.

Korábban már leírtam véleményemet, olvashatjátok lentebb. Én mindent az azóta már elhalálozott áldozat szemszögéből néztem, s leírtam, hogy nálam a nemi erőszak nem megbocsájtható, börtönnel nem leülhető, s szinte mindegy számomra, hogy elkövetője megbánta-e utólag a tettét vagy sem. Erre nálam nincs bocsánat. Akkori írásomban tettem egy utalást arra, hogy megdöbbent a mondat, amelyet a Magyar Úszó Szövetség illetékesei tettek, mely szerint “az uszodák világában ismerték Kiss László múltját”. Ismerték, de nem beszéltek róla. Így -szerintem- ők is felelősek azért, ami ennyi idő után a páratlan sikereket elért, 75 éves szakemberrel történt, történik. Ennek az egésznek nem 55 év távlatából volt itt az ideje. Ezt már jóval korábban el kellett volna rendezni! Pár napja azt írtam, hogy “az uszodák világában ismerték…” mondat megfogalmazói álljanak elő minden ténnyel, hogy ne történhessen meg mindez még egyszer.

Nos, mára már az a hír, hogy lehet, nem is egy erőszak volt. Az úszóedző doppingolhatta is áldozatait. Találgatások indultak meg, hogy az egykori bűnért miért csak 20 hónapot ült, hogy ki hozta ki a börtönből és milyen feltételekkel. A sajtóban azt pedzegetik, hogy volt más is, aki hasonló bűncselekmény érintettje lehet. Eközben a szintén bűncselekménnyel vádolt “Kicsi bácsi” kiállt a mesteredző mellett (amire szerintem ő most nem vágyott).

Az egykori válogatott úszó más áldozatokról (is) beszél, és kéri, hogy álljanak elő a megalázott sportolók.

Határozott véleményem: legyen ebből elég! A Magyar Úszó Szövetség kérjen fel egy KÜLSŐ, FÜGGETLEN szervezetet az esetek megvizsgálására, majd adjanak átfogó tájékoztatást az eredményekről. Előttünk szakad be egy makulátlannak hitt életmű, omladozik egy maradéktalanul sikeres(nek hitt) rendszer, amely -kommunikációs szinten- hibát hibára halmoz.

Pár napja azt írtam: ez az egész dráma egyre lehet “jó”. Arra, hogy az illetékesek észbe kapjanak, tiszta vizet öntsenek a pohárba, megtisztítsák a sportágat a vélt vagy valós fertőtől, ezzel is elejét véve a további (valós vagy alaptalan) rágalmaknak.

Legyen elég az elfeddésből, mellébeszélésből: bátorságot és őszinteséget kívánok az illetékeseknek. Zárásként még valami: az aranyérem nekem nem csillog, ha ahhoz emberek méltóságának megalázása is párosul! Sem olimpián, sem máshol!

Vujity Tvrtko

Szólj hozzá!

Kovács Patrícia ezt üzente Kulka Jánosnak

Kedves Sándor, nyugodj békében! Szomorú hírt közölt az MTA