in

Zalatnay Sarolta 70 évesen is vágyik a szerelemre

20 évet is letagadhatna, pedig ezen a héten ünnepli a hetvenedik születésnapját. Bőven elég ennyit elmondani, máris mindenki tudja, hogy melyik magyar énekesnőről van szó. Zalatnay Sarolta ezt nem csupán a jó genetikának köszönheti: rengeteget sportol a cél érdekében.

Zalatnay Sarolta tölcsért csinál a kezéből és vidáman kiált. Egyébként nem apáca, ezért nem élhet bezárva. A miszter alkoholhoz pedig többé már nincs köze. Az előbbiekben csupán Cini legismertebb slágereit említettük, ám ezek tökéletesen kifejezik az énekesnő életmódját. Szereti a szabadságot, amit a rövid börtönélet után különösen megtanult értékelni.

Mint ismert, egy olyan bűncselekményért kellett rácsok mögé vonulnia, melyért ugyan beismerte a felelősségét, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy leginkább a naivitásának köszönheti, hogy bajba került, de egyáltalán nem szándékosan szegte meg a törvényt. A Márton Csabával való viharos kapcsolatét talán sosem fogja teljesen kiheverni, de már megtanult együtt élni az Amerikában pornóproducerként karriert épített egykori színész hiányával.

– Megrángatott az élet rendesen, de én nem adom fel! Boldog vagyok, mert hiába töltöttem be a 70-et, sokan mondják, hogy húsz évet letagadhatnék. Vágyom a szerelemre, és bízom benne, hogy el is jön. Valamiért még nem érkezett el az életembe, de nem adom fel – mondta a Sztár Limonádé magazinnak az énekesnő., aki természetesen most sem él egyedül, hiszen kedvenc kutyájával megosztja az otthonát.

Cininek igazából csak egyvalami fáj igazán: szeretett lánya, Niki Angliában él, és ezért keveset láthatja őt. Ettől eltekintve megnyugtatja., hogy a lánya boldog, és kedvese révén már két gyermeket is nevelhet. Zalatnay ennek köszönhetően pótnagymamának vallja magát, igaz, a pótunokákkal majd karácsonykor találkozik először.

Szólj hozzá!

A rendőrség éjszaka közölte – az egyik sofőr életét vesztette

A rendőrség 2:49-kor közölte a szörnyű hírt – a járművezető a helyszínen meghalt