in

Zorán bevallotta: “nem a legjobban időzítettem”

Sztevanovity Zoránnal Bálint Péter beszélgetett – a cikk a Pesti Műsor-ban 1976-ban jelent meg.

– Három éve elszakadt a zenekaroktól, egyedül énekel. Neve, addigi eredményei feljogosították, hogy szólóénekeseink legjobbjai közé álljon. Mégis elég nehezen sikerült. Miért?
– Átállásomat nem a legjobban időzítettem. A beat berobbanása után megnyugodott a műfaj, ma már – annak lendítőereje nélkül – nehezebb a csúcsra jutni. Nehezen vették tudomásul, hogy nem két zenekar-alapítás között énekelek egyedül, hanem megpróbálom felrázni az énekesek sajátosan kialakult kasztját. Magyarországon még mindig nincs pop vagy rock szólóénekes, csak szólóénekes, aki nagyzenekarral vagy nagyritkán pop-zenekarral a háta mögött táncdalokat, vagyis könnyűzenét énekel. Én viszont nem akarok elszakadni attól a hangzásvilágtól, amely gyermekkorom óta életelemem, amellyel együtt örültem, küszködtem és sokszor megalkudtam. Bizonyítani nem könnyű. De megállapodtam a hazai pop- és rockvilág legjobbjaival, hogy zenei blokkot alakítunk, amelyben én éneklem a szólót, de a zenészek egyáltalán nem maradnak a háttérben. Miután az élvonalról van szó, olyan lesz ez, mintha minden zenekar és zeneszerző együtt készítene egy nagylemezt.

– Az érdekes terv ellentmond annak a gyakori kijelentésnek, hogy „állóvíz” lett a pop műfajból.
– Ez nemcsak nálunk hangzik sűrűn el, hanem az egész világon. Azt hiszem, mindenütt olyan dinamitra várnak, amit egykor a Beatles jelentett. Hogy ez a robbanás mikor következik be, azt éppúgy nem tudja senki, ahogy a Beatles megjelenését sem jósolták meg előre. Új zenei divat színre lépése, legyen az mégoly forradalmi, mégsem alakítaná át úgy a magyar pop-világot, mint tizenkét évvel ezelőtt. Mert a mi állóvizünk nem álló, csak nincsenek benne nagy hullámok.

– Nemrégiben megnyerte a Melodii Druzej fesztivált, a legrangosabb könnyűzenei vetélkedést a Szovjetunióban. Milyen tapasztalatokkal tért vissza?
– Moszkvába úgy mentem, mint akit mélyvízbe dobtak. Először szerepeltem egyedül külföldi fesztiválon. A versenyre minden szocialista ország elküldte képviselőjét, és ez jó alkalmat adott, hogy sokszor éjjeleken át beszélgessünk a műfajról. Meglepett, hogy a Szovjetunióban a könnyű műfaj ugyanolyan elismerésben részesül, mint a komoly zene, a művészi teljesítményeket sokszor magas állami kitüntetésekkel, állami díjakkal jutalmazzák. Megoldott az előadói jogdíj is, amit nálunk csak anyagi kérdésként kezelnek. Pedig az anyagi biztonság befolyásolja a színvonalat, hiszen a sok utazás, a haknizás elvonja az időt a tanulástól, komponálástól.

– Fapofának hívták sokáig, mert mozdulatlan arccal, rezzenés nélkül énekelt. Jogos volt-e valaha is ez a név?
– A színészeket tanítják, hogy ha a versben az áll: leesett a hó, nem kell feltétlenül a földre nézni. Sohasem akartam olyan külsőségeket magamra ölteni, amelyek rövid távon hatásosak, de hamar kimerülnek. Mindig belső érzésekből, indulatokból próbáltam énekelni. A pop és a rock is arra hivatott, hogy szórakoztatva elgondolkoztasson, éppúgy, mint egy jó könyv, amely olvasás közben gondolatokat ébreszt és közben felüdít.

– Milyennek látja magát az önkontroll tükrében?
– A kudarcok sokkal inkább ösztökéltek, mint az elsikkadt sikerek. Hosszú idő óta most először érzem úgy, hogy a szereplések, a moszkvai díj új periódus startját jelentik. Egyedül vagyok, de nem magamra hagyatva.

Szólj hozzá!
Hirdetés

Így szólt Egerben az Edda Művek nagy slágere – Mi vagyunk a rock

Zorán – Az a hosszú asztal