in

10 nagyszerű Máté Péter dal, amit érdemes meghallgatnod

Íme a Máté Péter dalösszeállítás.

Máté Péter változatos pályája során Szocsiban és Athénban ért el fesztiválhelyezést[4], előadói díjat nyert a párizsi sanzonversenyen, fellépett többek között Kubában és Kanadában is. Az 1970-es évek elején rendszeresen fellépett a Műegyetem Ezres klubjában volt feleségével, Dékány Saroltával. 1973-ban a „Hull az elsárgult levél” című dala első lett a Made In Hungary rádiós vetélkedőn.

1973–74-ben az Express együttessel lépett fel (többek között a Drezdai Dalfesztiválon). 1976-ban harmadik helyezést ért el az írországi Castlebarban, 1977-ben másodikat az „Együttlét” című dallal a Metronóm 77 televíziós fesztiválon. 1979-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1981-ben a legjobb hangszerelés díjával jutalmazták a táncdalfesztiválon. „Elmegyek” című dala „Nicolas” címmel, Sylvie Vartan előadásában világsláger lett. Hangszerelt musicalt (Jesus Christ Superstar), írt színházi kísérőzenét (A királynő katonái, Kaméleon).

Az S. Nagy István – Máté Péter szerzőpáros írta a Krízis című rockmusicalt is, amit a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adtak elő, az egyik főszereplő balesete miatt csupán néhány alkalommal.

Számtalan duettet is énekelt, többek között Kovács Katival, Cserháti Zsuzsával, Házy Erzsébettel, Dékány Saroltával és Zalatnay Saroltával.

Túl szép

Szólj hozzá!

Pár perce közölték! Fontos hír jelent meg Halász Judit oldalán

Koncz Zsuzsa dalai

Koncz Zsuzsa dalai – íme 8 remek sláger, amit tuti ismersz