in

Pofátlan esetről nyilatkozott a Megyei Főügyészség vezetője

Vádat emelt a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség öt férfi ellen, akik tavaly szeptemberben az M3-as autópályán hagyták ittas társukat, a férfit később egy autó halálra gázolta – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.

Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta, a vádirat szerint a hat szabolcsi férfi 2015. szeptember 11-én délután Győrből egy kistehergépkocsival hazafelé indult Nyíregyháza közelében lévő otthonukba. Útközben többször megálltak az M1-es és az M3-as autópálya benzinkútjain és pihenőhelyeken, ott szeszes italt fogyasztottak.

A legtöbb alkoholt a sértett itta, aki ettől súlyosan ittas állapotba került. A férfi hangoskodott a gépkocsiban, menetközben többször megpróbált kiszállni, de a többiek ezt megakadályozták. A kálmánházi pihenőt elhagyva ismét megpróbált kiszállni a járműből, ezért a gépkocsit vezető elsőrendű vádlott a 221-es kilométer közelében megállt a leállósávban. Itt mindannyian kiszálltak, később azonban sértett nem akart visszaülni a járműbe, ellenszegült társainak, akik a férfit a nyílt pályán hagyták, majd Nyíregyházára autóztak – ismertette a főügyész.

A megyeszékhely egyik benzinkútján az elsőrendű vádlott telefonon bejelentést tett a rendőrségen, és kérte, hogy menjenek a férfiért, majd ők is visszaindultak az autópályára. Közben a sztráda külső forgalmi sávjában ácsorgó férfit egy szabályosan haladó személygépkocsi halálra gázolta.

A gépkocsi vezetőjét segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével, míg utasait ugyanezen bűncselekmény vétségével vádolja az ügyészség – közölte Zsíros Zsolt.

– MTI –

Szólj hozzá!

Galambos Lajos nyilatkozott: “Ez bárkivel megtörténhet”

Gratulálunk! Megszületett a magyar műsorvezető gyereke