in

Gratulálunk! Megszületett a magyar műsorvezető gyereke

A baba és a mama jól vannak – tudatta a büszke édesapa, Kóka János.

“Dani Jani megjött, 3800gr, mindenki egészséges és boldog” – írta ki Facebook oldalára az apuka.

A köztévé műsorvezetője, Varga Edit nemrég még így mesélt a Borsnak várandósságáról.

– A doktor a vizsgálat után elmondta: ikerterhes voltam, és valóban elment az egyikük, de a másik magzat jól van, és csodálatosan fejlődik. Vagyis Dániel, mert hogy fiunk lesz, annyira akart bennünket, hogy januárban már köztünk lesz, és látva a kezdeteket, nem akármilyen elszántsággal és akarattal érkezik a világra. Azt is inkább szerencsésnek látom, hogy ezúttal ő csak egyedül születik. Itt már úgyis várják a testvérei. Persze, ha ketten lennének, akkor is nagyon boldog lennék – árulta a műsorvezető.

Varga Edit pályafutása bemondóként 2003 januárjában indult a Magyar Televízióban. 2004-től az esti Híradó műsorvezetője. Később a Mindentudás Egyeteme és a Nagy Könyv háziasszonya volt. 2006-ban átigazolt a Duna TV-hez, ahol a Híradó mellett több műsorban dolgozott. 2009 januárjában megszülettek ikrei. Egy évvel később tért vissza. Az igazi visszatérés 2011 tavaszán volt, azóta ismét az m1 képernyőjén látható, a Híradó műsorvezetőjeként, szinte napi rendszerességel.

Szólj hozzá!

Pofátlan esetről nyilatkozott a Megyei Főügyészség vezetője

Mélyinterjúk LIVE!: A legendás magyar együttes lesz a vendég