in

A Chefbag a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet támogatja

Elindult a “Főzz jót, Tegyél jót!” kezdeményezés!

 

Advent. Készülődés. Adakozás. “Szeretet.éhség”. A Chefbag lehetőségeihez mérten, azzal próbál segíteni, hogy hozzájárul a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet karácsony előtti ételosztásához. A „Főzz jót, Tegyél Jót” kampányuk révén a Chefbag minden, december 6. és 22. között megrendelt ételcsomag után 500,- forintot, minden ajándékutalványból pedig 10%-ot adományoz így a rászorulóknak, és segítséget nyújt több családnak, hogy teljesebb legyen az ünnepük.

Így, közösen, aChefbag megrendelőinek lehetősége lesz kapcsolódni a kampányhoz, és megrendelt Chefbag-jeiken valamint ajándékutalványaikon keresztül adományozhatnak az Ökumenikus Segélyszervezetnek.

Csúcsy Gergely, a cég alapítója elárulta, miért indították a jótékonykodást:

– Nagyon örülünk, hogy idén tudunk csatlakozni az Ökumenikus Segélyszervezet áldozatos munkájához, az ételosztáshoz, egyben a szeretet.éhség kampányukhoz. Küldetésünk, hogy visszahozzuk a közös családi főzéseket, a közös otthoni vacsorákat, ugyanakkor tudjuk, hogy sok embernek nincs lehetősége előteremteni ezt az élményt. Ezért az ünnepi időszakban egyszerű és kényelmes módot kínálunk megrendelőinknek, hogy együtt segítsünk a rászoruló családoknak. Lassan két gyermekes apukaként még inkább szeretném, hogy a vállalkozásunk for profit oldala mellett adni is tudjon. Szeretnénk, hogy minél több rászoruló család tudjon miből főzni és enni.Olyan adományozást szerettünk volna mindenképp, ami kapcsolódik a főzéshez, de nem csak egy egy alkalmas ételosztás, és így lehetőségük van a megrendelőinknek is csatlakozni az akcióhoz. December 22-én pedig egy kicsit „másképp szállítunk ki”, hiszen a Chefbag is beáll az önkéntesek soraiba ételt osztani.

Szólj hozzá!

Az influencerek különös világáról írt könyvet Festy

Dalos Nap a Deákban az Omega együttessel