in

Dalos Nap a Deákban az Omega együttessel

Az Omega együttes is ellátogatott szombaton a PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnáziumának hagyományos Dalos-napjára. 

Megtelt szombaton a PTE ÁOK aulája, a nagy hagyományokkal rendelkező Dalos-napra érkeztek a PTE Deák Ferenc Gyakorló Iskola diákjai. Az osztályéneklési verseny ötlete 2005-ben született meg, a rendezvény azóta csiszolódott, bővült. Idén a legendás Omega zenekar látogatott el a rendezvényre, Benkő László, az együttes billentyűse pedig a zsűrizésben is részt vett.

– A kaposvári koncertünkön szólt nekünk Villányi László, az iskola tanára erről az eseményről – mesélte Kóbor János, az együttes frontembere. – Kiderült, hogy a Dalos-nap éppen egybeesett az első magyar O­mega rajongói klub negyven­éves alapításával, a kettőt így össze tudtuk kapcsolni. – írja a bama.hu

Szólj hozzá!

A Chefbag a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet támogatja

Úgy mentél el – dalszöveg