in

A Müpában lép fel Koncz Zsuzsa – jegyinfo itt

A Müpában lép fel Koncz Zsuzsa – jegyinfo itt.

Időpont – 2020. március 17. kedd 19:30 — 22:00
Helyszin – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Koncz Zsuzsa igazi állócsillag a magyar popzene egén, dalai minden korban aktuálisan a mához szólnak – ráadásul egyáltalán nem elérhetetlen legenda, hiszen koncertjeivel folyamatos és eleven kapcsolatot tart fenn közönségével. 2019 novemberében megjelent új albuma Így volt szép címmel. Egy előadóművész számára azok a dalok a legkedvesebbek, melyeket a közönség újra meg újra örömmel hallgat: Koncz Zsuzsa a kétlemezes kiadványra ezeket a számára és számunkra is legkedvesebb dalokat válogatta össze énekesi pályájának kezdetétől napjainkig.

A válogatásalbumon az első, 1966-ban megjelent Rohan az idő című kislemeztől – mely az énekesnő pályájának kezdetén hatalmas sikert aratott – egészen a 2016-ban készült album, a Vadvilág egyik legfigyelemreméltóbb daláig, a Sírva vigad a magyar című szerzeményig negyven dal kapott helyet. Többek között szerepel rajta egy eddig nyilvánosságra nem hozott felvétel a hetvenes évekből: Weöres Sándor Majomország című verse Bródy János zenéjével. Koncz Zsuzsa énekesi pályájához nagymértékben hozzájárult, hogy a legkiválóbb magyar zenészek-zeneszerzők írtak és írnak ma is számára dalokat, melyek közül az énekesnő mindig a világ dolgaira érzékeny gonddal válogat.

Koncz Zsuzsa Müpa 2020 jegyek – a koncertre minden belépő elfogyott

Szólj hozzá!

Koncz Zsuzsa: “Az egy egészen fura véletlen volt”

Drága örökösök szereplők – Icuka