in

Egy este lepereg negyven év – új évaddal folytatódik az Életünk története

Október 9-től új időpontban, szombat esténként indul rendhagyó jövőutazásra Friderikusz Sándor.

Az Életünk története harmadik évadában újabb sztárpárok vállalkoznak ara, hogy szembesüljenek azzal: mi vár rájuk 20, vagy akár 40 év múlva. Az október 9-től szombat esténként látható műsor új évadában ezúttal is hat ismert házaspár, testvérpár, illetve a műsor története során először anya és fia is vállalta, hogy Friderikusz Sándor vezetésével rendhagyó kirándulást tesz a jövőben.

“Mi történik egy emberrel akkor, amikor csak a test öregszik, az elme nem – többek között erről is szól az “Életünk története”. Ebben a műsorban ugyanis minden alkalommal két embernek adódik lehetősége szembenézni az idő kíméletlen elmúlásával a saját és a másik arcán is. Ezen hatás minél élethűbb megjelenítésében természetesen most is profi maszkmesterek, sminkesek és fodrászok dolgoznak – így lesz ez az időutazás valódi és már-már hátborzongatóan átélhető”– mondta Friderikusz Sándor, az Életünk története műsorvezetője.

Az új évadban vendég lesz Puskás-Dallos Péter énekes, színész, a The Biebers frontembere és felesége, Puskás-Dallos Boglárka énekesnő, Gryllus Dorka színésznő és férje, Simon Kornél színész, valamint Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színésznő és fia, Lőcsei Márton. Elfogadta Friderikusz Sándor felkérését Karafiáth Orsolya író, költő, fordító, publicista, énekesnő és húga, Karafiáth Metta.

Jövőutazásra indul Horváth Tamás énekes-dalszerző és felesége, Péterfi Andrea, valamint Vastag Csaba, az X-Faktor első, 2010-es szériájának győztese és öccse, Vastag Tamás is.

Nyári Gábor, a műsor kreatív producere elmondta: “Az Életünk története szereplői olyan rejtélyes ösvényen járnak, ahová csak kevesen merészkednek. A harmadik évad párosai is olyan bátor emberek, akik tudják, hogy a ma egy nap a távoli múlt lesz. Ők pedig – igaz, csak néhány órára de – 40-50 évet előre utaznak az időben, hogy mérlegre tegyék a sorsukat, a kapcsolatukat, átélve mindazt, amit csak azok élhetnek át, akikre a végső számvetés vár. Ám ez a kaland nem feltétlenül baljós, hiszen kiderül, hogy az, aki ott ül mellettük, talán velük lesz mindvégig, és együtt élik majd át a rájuk váró nehéz, vagy éppenséggel boldog pillanatokat”.

A műsort a Magyar Film- és Média Akadémia gyártja, producere Máté Krisztina.

“Miközben nézzük a jól ismert embereket 40-50 évet öregedni egyetlen óra alatt, mindnyájan számot vetünk, megrendülünk, megtorpanunk. Értékeljük, vagy átértékeljük a saját életünket is. Egészen biztos, hogy nem hiába” – fogalmazott Máté Krisztina.

Az Életünk története október 9-től szombat estéként látható az RTL Klubon, a televíziós adást követően pedig visszanézhető az RTL Most platformon.

Szólj hozzá!

Gyászhírt közölt a Komáromi Jókai Színház

Petőfi Sándor: A Tisza