in

Gyászhírt közölt a Komáromi Jókai Színház

Gyászhírt közölt a Komáromi Jókai Színház szeptember 21-én délelőtt. Takáts Emőd 77 évet élt.

“Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy a Komáromi Jókai Színház volt igazgatója, rendezője, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja, Takáts Emőd életének 78. életévében elhunyt.

Takáts Emőd 1942. december 26-án született Komáromban, a kassai magyar tanítási nyelvű ipariskolában érettségizett 1961-ben. 1974-ben szerzett rendezői oklevelet a prágai színiakadémián, ezt követően került rendezőként Komáromba, 1977-től Krivošik István távozása után, Konrád József igazgatása alatt művészeti vezetővé nevezték ki, majd 1979-ben a Magyar Területi Színház igazgatója lett a rendszerváltásig. A kilencvenes években – a jogfosztottság zaklatott időszakában – még egyszer magára vette az igazgatói terheket, másfél évig, az intendatúra megszűnéséig volt a színház direktora.”

Nyugodjon békében!

“Rendezői munkája során főleg a kortárs szerzők darabjait részesítette előnyben, és általában a realista rendezői eljárásokat alkalmazta. Sok szlovákiai magyar szerző és szlovák drámaíró művét állította színpadra.

„Színházi emberré úgy lettem, hogy nem léptem előre a mérnöki karon, mert az ismételt harmadik vizsgán sem tudtam megfelelni a politikai gazdaságtanból. Nem léphettem felsőbb évfolyamba. Egy mezőgazdasági gépgyárban kaptam ideiglenes állást. Nem érdekelt a krumplivetőgép kivitelezése. Tébláboltam Komáromban, piacon árultam az otthon megtermett szilvát, látogattam ismerősöket, rokonokat. Náluk hallottam, hogy a Magyar Területi Színház évadkezdéskor színészfelvételt hirdet. Ez érdekelt, mert alapiskolás koromtól szunnyadozott bennem valami ilyesféle vonzalom…” – írja visszaemlékezésében.

„Arra szívesen emlékezem, hogy a komáromi magyar színház szerves része volt az igazgatásom alatt a szlovákiai színházak családjának, és sikeremnek tulajdonítom, hogy a Komáromi Magyar Terület Színház 1989 végére otthonra talált. A színházat magyarnak tartottam meg az intendantura és a politikai nyomás alatt is…”

Szólj hozzá!

Apostol – Te úgy mentél el

Egy este lepereg negyven év – új évaddal folytatódik az Életünk története