in

Emlékriport Máté Péterről: “Nem tudtam, hogy utoljára látom…”

Hirdetés

Emlékriport Máté Péterről címmel jelent meg anyag 1984-09-23-án az Új tükör című lapban.

Mutatjuk a teljes anyagot.

A randevút péntek délután 3 órára beszéltük meg a Fészekbe. Már várt, amikor én pontosan 3-kor odaértem. Amidőn jó két órával később elköszöntünk egymástól, nem tudtam, hogy alig másfél nap múlva, vasárnap hajnali fél hat körül megszűnik működni a szíve. S most ugyanolyan zavartan és tétován gépelem e sorokat, amilyen tétova zavartsággal hívtam fel Máté Pétert, hogy felkérjem a beszélgetésre, sokáig húzva-halasztva a dolgot. Hangját és előadásmódját kezdettől fogva nagyon szerettem, élményeim és tapasztalataim azonban túlnyomórészt rádió- és tévébeliek csupán, mert könnyűzenei koncertre szinte soha nem járok. Emiatt féltem, hogy nem „készültem Máté Péterből” eléggé, hogy távolról sem ismerem úgy. ahogy bármelyik, számtalan szerepben látott színész riportalanyomat.

S hogy annyi színész után mégis őt választottam, épp azért történt talán, mert izgatott, meg tudok-e
eleveníteni egy népszerű pop-énekest egy portrériport erejéig?

Most már sohasem írom meg ezt a riportot? — gondoltam azon a szeptemberi vasárnap délután, amikor egy közös barátunk telefonon közölte velem a tragikus hírt. Vagy pedig most kell mégiscsak megírnom, még ha újabb nekrológként is? Várja talán a közönség, szívesen venné az olvasó, nem azért, mert én írom, dehogyis áltatom magam olyan írói képességgel, amely nincs meg bennem. Azért csupán, mert véletlenül éppen én voltam, akivel — életéről, pályafutásáról, terveiről — legutoljára beszélt. Akinek, mint újságírónak nyilatkozott. Ez érdekli azt a sok-sok embert, aki szerette, ezt nem hagyhatom jegyzőfüzetem lapjain, örökké feldolgozatlanul . . .
Ahogy leültünk a Fészek Klub kertjébe — még jó idő volt, sütött a nap, és fölöttünk a galérián a kártyázok még nyári hevületükkel verték a blattot —, ahogy leültünk és jött a pincér, Péter mindjárt átvette a házigazda szerepét. Citromszörpöt kértem és kávét, s azt rendelt ő is, miután nyomatékkai újra megkérdezte, nem akarok-e valami „komolyabbat”.

Mióta foglalkozik zenével? Ezzel a szokvánnyal kezdtem a kérdezősködést és megtudtam: hatéves kora óta zongorázik. Tizennégy évig tanult zenét úgy, hogy mindig az iskola mellett, sohasem direkt zenei iskolában. Pedig már igen fiatalon úgy képzelte, hogy zongorista és zeneszerző válik majd belőle, de mint a legtöbb polgári család, a Máté família sem rajongott ezért.

Féltek, hogy ebből nem lehet megélni. A bátyja, nála 14 évvel idősebb fivére külkereskedő lett, legyen hát Péter is az. így aztán a Külkereskedelmi Főiskolára íratták be, polgári szakma tanulására. Azt mondja, nagyon közepes külkereskedelmi ta- nonc volt, leszámítva talán a nyelveket. De hát arra — főleg az angolra — zenészként is szüksége volt. Éveken át, énekesi pályafutása első éveiben, minthogy a hatvanas években még túlnyomórészt ez volt a divat, kizárólag angolul énekelt.

— Ügy bizony, magyar létemre meg kellett tanulnom magyarul énekelni! Amikor elindultam a pályán, Bergendy Pista lett első „szakmai keiesztapám”, majd a rádió könnyűzenei stúdiójában Balassa P. Tamás és Bágya András tanítottak. Sok száz jelentkezőből vettek fel akkor néhányunkat, és végül is ketten maradtunk csupán, szegény Szécsi Pali meg én. Akkoriban, álszerénység és hivalkodás nélkül mondom, úgy érzem: új hangot hoztam be a műfajba. A magyar pop-zenébe. De — angolul hoztam.
1968 nyarán a Budai Ifjúsági Parkban volt az első nyilvános fellépése. Hogy azóta hányszor, hány helyen énekelt, azt ő maga sem tudná már összeszámlálni. És hányszor csendült fel a hangja a rádióban! A televízióban viszont elég kevésszer, nekem legalábbis. Pedig akármilyen régen volt, máig emlékszem a nagyszerű cseh énekesnő, Helena Vondrackova tévéshowjára, amelyben Máté Péter volt az — egyenrangú! — partnere. Mikor is?
— 1976-ban! — feleli és kissé csodálkozik, hogy ilyen régi műsorra emlékszem. Aztán hozzáteszi:
— Tudod, az az igazság, hogy a tévében kevés a szereplési lehetőség, és mi énekesek mindannyian csak örülünk, ha olykor mégis képernyőn vagyunk, nem pedig bánkódunk vagy mérgelődünk azon, hogy miért oly ritkán? Vondrackovával már korábban felléptünk közösen külföldön, ismert, ő kérte, hogy én szerepeljek a magyar tévéshow-jában.
Egy muzsikus, kivált, aki olyan képzett, mint ő, aki hangszerelni is olyan jól tud, mint ő — és ezt a szakmában csak nagyon kevesen tudnak —, az nyilván ugyanazokat a zenei alapokat tanulja meg, mint azok, akik komoly zenészek lesznek. De hol válik el a kettő? Mikor és hogyan dől el, hogy Kocsis Zoltán lesz-e valakiből, vagy Máté Péter?
— Ennek legalább három fő oka van — feleli. — Az első talán az, hogy nem voltam eléggé szorgalmas zenei tanulmányaimban. Bár ezt vonakodva említem meg, mert ezzel degradálódik kicsit választott hivatásom, a könnyűzene, az a látszat keletkezik, mintha ahhoz kis szorgalom is elég lenne. Úgy, hogy ez nem is igazi ok. Ennél sokkal nagyobb súllyal esik a latba az affinitás: végül is kiderül, hogy nem Mozartban és Brahmsban, hanem Gershwinben és Presleyben találom meg igazán magamat. S a harmadik ok a képesség, ez tulajdonképpen hasonlít az előbbire: nyilván ehhez van igazán képessége annak, aki ezt választja.

Könnyen sikerült

Máté Péter szabadúszó. De jó néhány „medencében úszik” és rengeteget! A rádióban például énekes, hangszerelő, zenei rendező, néha napokig ki sem jön a stúdiókból. Énekel az ORI rendezvényein mindenütt a városban és az egész országban. A tévében is, bármily szerények ott a lehetőségek, ismert emberként lép fel.
— A legkönnyebben az elindulás ment — emlékezik füstfelhőbe burkolózva, a nem tudom hányadik cigarettáját forgatva a kezében. Amint elolt egyet, meggyújtja máris a következő Marlborót. — Pedig aki még nincs benne a „körökben”, azt hiszi, bejutni oda lehetetlen. Nem az. Nekem könnyen sikerült. Sokkal nehezebb megtartani a hírnevet, megmaradni az élvonalban.

És megérkezni a színpadra — az nem könnyű út! A Krízissel kezdődött, egy zenés játékkal, amely néhány éve szabadtéri színpadon ment. A múlt évadban aztán jött egy kis kísérőzene és egy Robert Burns-vers megzenésítése a Madách Színház részére, A királynő katonái című Arnold Wesker-darabhoz. Majd egy igazi musical a Fővárosi Ope- retlszínházban, a Kaméleon.

Tele volt tervekkel Máté Péter

— Ez a jövő?
— Szeretném, ha ez lenne. A Madáchban most már zöld utam van, ..csak” librettó kellene. A Rock Színház is felkért, olt ugyanaz a helyzet, ök ideadtak egy Páral-regényt, próbálkozzam azzal. Jó író, szeretem, de a regény túlságosan gondolati, nem zenés színpadra való. Továbbra is keresem a musicalnek való nyersanyagot.
Az Elmegyek, 1976-os szerzeménye, Nicolas címmel, tudjuk, Sylvie Vartan francia előadásában az év slágere lett, egyszersmind világsláger: éneklik japánul, portugálul, ő maga. Máté énekelte angolul Kanadában. És magyarul is, hányszor már! Apropó: mennyi idő alatt lehet ráunni egy számra?
— Van amire soha! A Bridge Over Troubled Water című számot például 1970 óta éneklem, de tizennégy év alatt sem untam meg. A régi Beatles- és Elvis Presley-számokat sem! A saját szerzeményeim között van, amit meghallgatni sem bírok már, de ugyanúgy akad, amit máig nem unok hallgatni és énekelni, például a Szívhangokat, amit anyámhoz írtam.
Négy nagylemeze jelent meg, s most egy Elvis Presley emléklemezen dolgozik, mert Presley január 8-án lenne ötvenéves.

Háromkor kezdtünk el beszélgetni, 5 után lépek ki a kocsijából a Felszabadulás téren, onnan már gyalog hazasétálok. Ő is hazaszalad, megborotválkozik, fellépő ruhát ölti és száguld vidékre, énekelni .. . Elmondjuk egymásnak, és merem remélni, hogy kölcsönösen őszintén, mennyire örültünk a személyes ismeretségnek. Aztán majd jelentkezem a kézirattal, meg egy fotós kollégám is felkeresi, hogy színes képet csináljon róla … Valóban nagyon örültem, a művészt már rég ismertem és szerettem, most pedig egy rendkívül rokonszenves, igen értelmes, művelt és kellemes embert is megismertem, egy 13 és egy 7 éves kislány fiatal édesapját.

Nem tudtam, hogy utoljára látom, hogy másfél napja van már csak hátra az életéből, hogy meghal négy és fél hónappal a 38. születésnapja előtt, hogy soha többé színes fotó nem készül már róla, hogy pályatársát, akivel együtt indult, „szegény Szécsi Palit” is utoljára emlegette.

BARABÁS TAMÁS

Nézd meg az anyagot, ahogy az újságban megjelent, klikk.

Szólj hozzá!
Hirdetés
Hirdetés

Melyik a te Máté Péter dalod? Töltsd ki tesztünket és tudd meg!

Magyarok, akikre büszkék vagyunk kvíz 108. – megy a telitalálat?