in

Érdekességet árult el Csűrös Karola a Szomszédokról

„Kicsike vigyázzon, egyszer nagymama lesz…”  címmel a Békés Megyei Népújság, 1988-ban beszélgetést közölt Csűrös Karolával.

Éppenséggel nagy- és dédmamáink idejében keletkezett, s vált azóta örökzölddé ez a sláger: „Kicsike, vigyázzon, egyszer nagymama lesz …”

Csűrös Karolát, aki „civilben” a Madách Színház hűséges tagja (hűséges, mert néhány kezdeti vidéki év után ide szerződött, és évtizedek óta itt dolgozik), jóllehet a polgári életben nincs is gyermeke, tehát unokája sem, a Szomszédok című televíziós sorozatban immár másodszor érték nagymamái örömök.

— A nézők egy része — kiváltképp, ha kéthetenként képernyőre kerülő sorozatról van szó, amely immár 1987 májusa óta egyfolytában megy — azonosítja a színésznőt a szerepével, A Szomszédokban én vagyok Etus, akit lánya, veje, s éppen nagylányosodó, 13-14 éves Julcsi unokája egyaránt így, a keresztnevén nevez. S akinek most, másfél évvel a sorozat indulása után, megszületett a második unokája is: Flóra — mondja az újságírónak Csűrös Karola.

Mutatjuk a teljes cikket.


Íme az írás folytatása

Szólj hozzá!

2019. augusztus 20. programok Budapesten – Mesterségek ünnepe 2019

Milyen napra esik 2021. augusztus 20? Eláruljuk!