in

Friderikusz Sándor pár perce közölte – íme a nagy bejelentés

Friderikusz Sándor hivatalos oldalán adott tájékoztatás a fejleményekről.

“Kedves állandó és alkalmi Nézőink,

mint azt a tegnap esti műsor végén is hallhatták, mától ez a műsor ebben a formában megszűnik.

Az ATV vezetése ugyanis azt szeretné és azt kezdeményezte, hogy műsorvezetésemmel kicsit könnyedebb hangvételű műsor kerüljön Önök elé szeptember elejétől (nem mondom, időnként én sem bánnék némi könnyedséget, már ami a tárgyalt témák súlyosságát illeti).

A tárgyalások – az ATV vezetése és köztem – erről a megújuló műsorról még folynak, körvonalait még csak vázolgatjuk, meglátjuk, mire jutunk a következő hetekben.

Így nem marad más hátra, mint ezúton megköszönni hároméves, kitartó figyelmüket, hiszen ez a műsor közel három éve, 2013. szeptember elején indult, összesen 260 adást készítettünk, a tegnapi, a záróadás volt éppen a 260-adik! A folytatásról, ha lesz, természetesen majd idejében értesítjük Önöket.

A jövő héttől egészen június végéig a szokásos adásnapjainkon – kedden, szerdán és csütörtökön – 21 óra 40 perctől már ismétléseket ad az ATV, még ebből a műsorból. Kívánom a legjobbakat!

Budapest, 2016. május 27.”

Szólj hozzá!

Laár András és Galla Miklós újra együtt sziporkázik!

Eszenyi Enikő mosolyogva közölte ma reggel