in

Laár András és Galla Miklós újra együtt sziporkázik!

Laár András és Galla Miklós újra együtt lép színpadra a MoM Kulturális Központban május 31-én.

Az abszurd humor két nagyágyúja húsz évig külön utakon járt, de tavaly, a Papp László Budapest Sportarénában tartott Laár60 koncerten megtört a jég, és a közönség együtt láthatta a két művészt. Már akkor megfogalmazódott bennük, hogy újra közös produkciót állítsanak színpadra: ennek lett az eredménye a Laárogások és Gallantások.

Az előadás lényege, hogy a két művész együtt, egyszerre, közös jelenetekben és dalokban szerepel. Ilyenek a Bevezető, Gyorsszolgálat, Imre és Amália, Dalolj!, Színészmesterség, és még sok más ismert mestermű.

Laárogásnak egyébként azt nevezzük, amikor valaki hangmegnyilvánulásokkal jelzi belső mozgásait, illetve reakcióit. Ennek egy külön, specifikus verziója, amikor a Költő, azazLaár András saját versét szavalja. (Némi gyakorlással bárki Laároghat, feltéve, hogy ő Laár András.)

A Gallantás a galloktól ered, akik a mai Franciaország területén éltek, és ódon zeneszerszámaikkal riogatták az asszonynépet. E zeneszerszámok közül az egyik legszebb hangú volt a „gall lant”. Miklósnak is nagyon szép a hangja, akár énekel, akár beszél, azaz amikor Gallant.

A Laárogások és Gallantások az est során jótékonyan összeadódnak és fergeteges Laárgallabiózist alkotnak. Mindkét művész garantálja, hogy másfél óra kacagás és műélvezet részese az, aki részt vesz a  Laárogások és Gallantások című sziporkázó előadáson, melynek egy-egy szeletébe sok-sok évvel ezelőtt egyébként már belekóstolhatott a közönség.

Szólj hozzá!

Gyereknap 2016 – ilyen lesz a hétvégi időjárás

Friderikusz Sándor pár perce közölte – íme a nagy bejelentés