in

Gárdonyi Géza Színház: előadások, jegyvásárlás itt!

Gárdonyi Géza Színház: előadások, jegyvásárlás itt!

Gárdonyi Géza Színház teljes programja, jegyek itt

A jelenet bemutatását követően került sor Dobsa Lajos: István, első magyar király című szomorújátékának előadására.

1908-ban az épületbe költözött az első egri mozgófénykép vállalat,a mozi, amely a színházban tartotta előadásait.1948-ban államosították a színház épületében üzemeltetett Palota mozit, majd 1949-ben a színház épületét is államosították.

1955-ben Eger végre önálló társulattal rendelkező színházat kapott. Az épület ekkor vette fel a Gárdonyi Géza nevet.

1964. december 14-én a felújítást követően, megnyílt az új épület.  Az ünnepi alkalomra az Egri csillagokat tűzték műsorra. Az önálló társulattal rendelkező egri színház életében már végjáték az 1965/66-os évad. Már régóta sejteni lehetett az önállóság megszüntetését. 1967-től az egri színház befogadó színház lett.

1996-ban pályázatot írtak ki a színház igazgatói posztjára. Az öt pályázó közül a Megyei Közgyűlés Beke Sándort választja a Gárdonyi Géza Színház vezetőjének. Az új igazgató-főrendező a családra és a morálra épülő művészi elveit igyekezett mihamarabb valóra váltani.

Ennek jegyében mutatták be Ratkó József: Segítsd a királyt című drámáját 1996. augusztus 12-én. Az első egri évad műsorterve egyaránt tartalmazott klasszikusokat és külföldi szerzőket, zenés vígjátékot és fajsúlyos drámákat.

2000-ben a rekonstrukció és bővítés megvalósulásával lényegesen javultak a színház működési körülményei, és mintegy 1500 m2-rel növekedett a színházépület alapterülete.

Előadásidőpontok, jegyek ITT

Légy jó mindhalálig
Légy jó mindhalálig Gárdonyi Géza Színház
1892, Debrecen: Nyilas Misi kisdiák – aki egész életét csodálatos és rendkívüli zűrzavarok és kétségbeejtő válságok között vitte végbe – faluról érkezik a híres református kollégiumba. Útravalója a gyermeki hit, bizalom és tisztelet.

I & Time-Stúdiószínházi Táncfesztivál
I & Time-Stúdiószínházi Táncfesztivál Gárdonyi Géza Színház
Vörös rózsákkal teleszórt, tiszta fehér tánctér, koromfekete falak. Ebben a térben találkoznak, fonódnak össze, vagy épp taszítják el egymást a kapcsolatok hálójába gabalyodott, botladozó, csábító, vágyakozó és vergődő figurák. Az emblematikus vörös kanapé mellett, körül, mögött.

Előadásidőpontok, jegyek ITT

Vuk
Vuk Gárdonyi Géza Színház

Gondolatok Táncban és Versben
Gondolatok Táncban és Versben Gárdonyi Géza Színház

Belső vonzás/Négy évszak
Belső vonzás/Négy évszak Gárdonyi Géza Színház

Előadásidőpontok, jegyek ITT

Sok hűhó semmiért/Negyed jegyvásárlás
Sok hűhó semmiért/Negyed Gárdonyi Géza Színház

Bogarak
Bogarak Gárdonyi Géza Színház

Előadásidőpontok, jegyek ITT

Képíró
Képíró Gárdonyi Géza Színház

Best of L’art pour l’art- Válogatás a Társulat legsikeresebb jeleneteiből
Best of L’art pour l’art- Válogatás a Társulat legsikeresebb jeleneteiből Gárdonyi Géza Színház

A L’art pour l’art Társulat ezzel a színházi estjével a közönség óhajának engedelmeskedett. Színpadra vitte azokat a jeleneteit, dalait, amelyek a kreatív művészeti műhely két 

Szólj hozzá!

Fehér Miklós, nem felejtünk el – góljaival emlékezünk

Pécsi Nemzeti Színház: előadások, jegyvásárlás itt!