in

Isztambuli menyasszony 3. évad 72. rész videa

Isztambuli menyasszony 3. évad 72. rész videa.

A sorozatról

Isztambuli menyasszony – sorozat – (Istanbullu Gelin, 2017)

Süreyya számára ez a nap is ugyanúgy indul, mint az összes többi. Késésben van és rohan, de egy kávéra azért megáll, ez pedig megváltoztatja az életét.

Amikor kiderül, hogy a mögötte álló férfinél nincs pénztárca, a lány kisegíti. Faruk, a Boran vállalat vezetője ismét elégedetten kezdi a napot, hiszen az előző este kellemesen telt – ki tudja kivel. Viszont a cége virágzik, és úgy tűnik, a helyzete egyre jobb lesz.

Amikor egy több millió dolláros üzletet köt, a partner ünneplést javasol, ahonnan nem húzhatja ki magát. Pedig anyja, a keménykezű Esma asszony még az öccsét, a szerény és félszeg Osmant is elküldi az irodába, hogy hozza haza a legidősebb testvért.

Osman így kénytelen a bátyjával tartani, a bár azonban túl sok neki. Az asztmás rohammal küzdő férfinak Süreyya segít, mielőtt színpadra lép. Osmant pedig elvarázsolja a lány. Ahogyan Farukot is, aki meglepetten látja viszont reggeli kisegítőjét a mikrofon mögött. Az este ennek ellenére csúnyán ér véget.

A sorozat epizódjai 7 napig érhetők el a Médiaklikken.

Isztambuli menyasszony 3. évad 72. rész videa

A sorozat ezen epizódjai egyelőre nem érhető el a neten

Isztambuli menyasszony epizódlista

Nézd meg online a korábbi részeket- Isztambuli menyasszony

Szólj hozzá!

Isztambuli menyasszony 3. évad 71. rész videa

Isztambuli menyasszony 3. évad 73. rész videa