in

Január 8-án így emlékeznek az elhunyt magyar színészre

A Miskolci Nemzeti Színház nemrég elhunyt színművészére, Bősze Györgyre emlékeznek január 8-án, 17 órától a Játékszínben.

Az Emlékest nyilvános, várjuk mindazokat, akik a színház társulatával együtt vennének búcsút a miskolci színházi élet e kiemelkedő művészétől. December 26-án, életének 74. évében hunyt el Bősze György, a Miskolci Nemzeti Színház tagja, Déryné-díjas, Aase-díjas színművész.

Épp 50 éve kezdte pályáját, aranydiplomáját idén nyáron vette át a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Tagja volt a budapesti Nemzeti Színháznak, a Veszprémi Petőfi Színháznak. A Miskolci Nemzeti Színháznak 2001-től tagja.

Néhány jelentős miskolci szerepe:
Mario Diamnet: Látatlan találkozások – Vak férfi 2007
Hanoch Levin: Az élet mint olyan – Yona 2008
Barta Lajos: Szerelem – Szalay 2010
Bródy: A tanítónő – Főúr 2013
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő – Ló Szerafin 2013

Utoljára a Ványa Bácsiban láthatta őt a közönség Tyelegin szerepében.

Szólj hozzá!

Összezárva Friderikusszal – infok a folytatásról

Újabb rossz hírt közölt az Edda Művek