in

Karel Gottra újabb műtét vár május elején

Ismét megoperálják a közelmúltban onkológiai kezelésen átesett népszerű cseh popénekest, Karel Gottot május elején – jelentette be a hétvégén Aneta Stolzová, az énekes szóvivője.

A szóvivő csupán annyit közölt, hogy fontos gyomorműtétről van szó, amely lényegében befejezi az énekes korábbi onkológiai kezelését. A Novinky.cz hírportál szerint Karel Gott nem bízik abban, hogy rövid időn belül visszatérhet a színpadra.

A 76 éves művész a német Bild weboldalán szombaton megjelent cikk szerint azt mondta, hogy lábadozása a korábbi hasi műtétjéből lassabban halad az általa reméltnél. Megjegyezte, hogy állandó légzési problémái vannak. “Az éneklésre és a színpadra való visszatérésre még hosszú ideig nem gondolhatok” – idézte a Bild az énekes szavait.

Karel Gottot tavaly novembertől négy hónapon át kezelték kemoterápiával, a nyirokcsomórák eltűnt testéből.

A töretlenül népszerű énekes betegsége ellenére tavaly november végén személyesen vette át a Cseh Csalogány-díjat. A közönség hosszú percekig felállva vastapssal és éljenzéssel köszöntötte.

Az ötvenéves múltra visszatekintő elismerést, amely korábban az Arany Csalogány-díj nevet viselte, Gott negyvenszer kapta meg, emellett világszerte 50 arany-, ezüst- és platinalemezzel ismerték el énekesi pályafutását.

Szólj hozzá!

Tragikus hírt közölt a rendőrség – a helyszíni szemle befejeződött

Eszenyi Enikő most jelentette be, amire sokan vártak