in

Kóbor János a drámáról: “Már felszállás előtt is baj volt”

Kóbor János egy évtizedekkel ezelőtti kényszerleszállás miatt évekig nem ült repülőn, két hét múlva azonban mégis fölszáll, méghozzá Moszkvába utazik, ahol a Megváltó Krisztus-székesegyházban lép fel az Omega oratóriumi előadásával – írja a Blikk.

De addig is lesz része izgalmakban, hiszen néhány nap múlva a Budapest Parkban összeáll az ős-Omega. Az alapító tagokon kívül fellép Somló Tamás, Kovacsics András, Varsányi István „Gergely”, valamint a koncert miatt hazajön Amerikából Wittek Mária is.

Melyiktől tart jobban, a repülőúttól, vagy az ős-Omega összeállásától?
– Utóbbitól nem, mert nagyon örülök neki, szerintem fantasztikus buli lesz. A repülőúttól viszont igen, hiszen a 70-es évek óta rettegek a repüléstől. Budapestről indultunk, Moszkván keresztül kellett volna Tokió­ba eljutnunk. Már felszállás előtt is baj volt; beültünk a repülőbe, majd ki kellett szállni, mert nem indultak a hajtóművek. Már akkor arra gondoltam, biztos, hogy fel kell nekem erre ülni? Aztán kénytelen voltam. De a gép valamiért nem akart Moszkváig eljutni, a hajtóművekből egy sem működött a végére. A pilóta szerencsére zseniális módon letette a repülőt egy mezőn. Nem mondom, „jó” idegállapotban voltam, és köszönetet mondtam az égieknek, hogy megúsztam.

Gondolom, a mostani utat sehogy nem lehet kikerülni…
– Óriási dolog a Megváltó Krisztus-székesegyházban játszani. Ez a templom az oroszok legfőbb szentélye, ráadásul megkaptam pár éve a legmagasabb ortodox egyházi kitüntetést, a nagykeresztet, a fiúk a Romanov-érdemrendet. Muszáj repülőre szállnom, bár a kényszerleszállás óta ezt csak kétszer tettem meg: egy kisgéppel, amikor a cannes-i MIDEM-fesztiválra mentem, és legutóbb Moszkvába.

Forrás: Blikk.

Szólj hozzá!

Könyv jelent meg Csáth Géza életművéről

Elhunyt Deák Balázs