in

Könyv jelent meg Csáth Géza életművéről

Könyv jelent meg Csáth Géza zeneszerzői életművéről a győri Magyar Kultúra Kiadó és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) gondozásában.

A Művészetek vándora – A zeneszerző Csáth Géza című könyv szerzője, Kelemen Éva zenetörténész az MTI-nek elmondta: Csáth zeneszerzői életművére úgy tekinthetünk, mint az egységes művészi önkifejezése egyik rétegére. Bár nem volt rendszeresen tanult zenész, jól hegedült és zongorázott, több mint száz kompozíció is őrzi zenei tehetségét.

E zeneszerzői életművet – zömében dalokat, zongora- és kamaraműveket – mutatja be a kötet egy tanulmány és egy részletes műjegyzék formájában. Fontos kiegészítője a könyvnek egy CD is, amelyen Csáth Ady, Kosztolányi és Csokonai verseire szerzett dalai, két szólózongora-műve, két hegedűre és zongorára szerzett kompozíciója, valamint két vonósnégyes-tétele csendül fel Elek Szilvia (zongora), Kiss Tivadar (ének), Kuklis Gergely (hegedű), Csonka Gábor (hegedű), Benkő Gyula (brácsa) és Sturcz András (gordonka) előadásában.

Csáth zenei érdeklődésének komolyságát jelzi, hogy felvételizett is a budapesti Zeneakadémiára, komolyabb zenei előtanulmányok hiányában azonban nem vették fel. “Egész életében zavarta, hogy nem volt elég képzett zeneileg” – mondta Kelemen Éva, hozzátéve, hogy ennek ellenére voltaképpen élete végéig komponált.

Van népies és kortárs

A zenei életműben kiemelt helyet foglalnak el a dalok, melyeknek Kelemen Éva szerint stilisztikailag két nagyobb csoportját különböztethetjük meg: a népies műdalok jellemzőit mutató műveket és a kortárs költők verseire szerzett kompozíciókat. Ez utóbbiak jól illeszkednek más szerzők, például Reinitz Béla 1910-es évek táján keletkezett, hasonló jellegű versmegzenésítéseihez – mutatott rá a zenetörténész.

Kelemen Éva több éve foglalkozik Csáth Géza zenei hagyatékával az OSZK Zeneműtárában, több publikációja is megjelent már a témában. A kötethez mellékelt lemez létrejöttében oroszlánrészt vállalt Elek Szilvia zongoraművész, író, aki a kéziratban maradt kompozíciók némelyikét átigazította és részben újragondolta. Utóbbira Kelemen Éva elmondása szerint azért volt szükség, mert Csáth autodidakta zeneszerzőként nem mindenhol tökéletesen jegyezte le zenei gondolatait.

– MTI –

Szólj hozzá!

Friss hír Törőcsik Mari állapotáról

Kóbor János a drámáról: “Már felszállás előtt is baj volt”