in

Laár András nyilatkozott a balesetéről

Laár András a hivatalos oldalán számolt be a szerda éjszaka történt eseményről.

“Kedves Barátaim!
Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka karambolozott a taxi, amivel utaztam. A pördülés következtében nagyon megrándult a jobb vállam és azóta is folyamatosan fáj. Másnap rögtön mentem orvoshoz, megröntgeneztek, és szerencsére nagy baj nincs.”
– kezdte az előadó.

“Nem tört el semmi, de egy kis kagylóhéj alakú csontdarab lepattant az ütődés következtében és emiatt nem tudok rendesen erőt kifejteni a jobb kezemmel, és nem tudom a karomat oldalra felemelni. A gitározás sem megy így. Egyelőre még egy inget sem tudok egyedül fölvenni…”
– tette hozzá.

Bizakodva nézek a sarokba

“Emiatt, nagy sajnálatomra le kellett mondanom a mai kolozsvári KFT koncertet a magam részéről. Ám a zenekar többi tagja, tekintettel az ottani közönség felfokozott érdeklődésére, úgy döntött hogy nélkülem is megtartják a koncertet. Dandó Zolikával kiegészülve (aki egyebek mellett nagyon jó gitáros is) el tudják játszani a számokat, és Bornai Tibi fogja végig énekelni a műsort.
Szerencse, hogy az utolsó pillanatban még be lehetett vonni egy profi zenészt, és így nem kell csalódást okozni a közönségnek.
A magam részéről nagyon sajnálom hogy nem tudok ott lenni, mert az aktuális koncerten túlmenően, Kolozsváron rokonaim élnek, akikkel jó lett volna találkozni.
Szóval, én most ehelyett, itthon pihengetek, jegelem a vállamat, szedem a gyulladásgátló és fájdalomcsillapító készítményt, és ha igaz, amit az orvosok mondtak, 1-2 hét múlva már működhetek gitárosként is. Bizakodva nézek a sarokba, ahol a gitárom pihen.
Üdv és béke!”

Szólj hozzá!

Omega – Kiskarácsony, nagykarácsony

“Szolid nyugtató hanglemez ez” – írták Komár László korongjáról anno