in

Ma is lesz Ridikül – íme a január 6-ai tartalom

A műsor január 6-án 17 órakor jelentkezik a Duna Tv-n. A Ridikül témája: Betépve!

Xantus Barbara, színésznő, énekesnő nagyon hálás szüleinek neveltetéséért. Úgy gondolja, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a gyerekekkel olyan tapintatosan kell beszélni, hogy abból mindketten, – a szülő és a fiatal is – jól jöjjönek ki. Barbara szerint segítséget kérni a tizenévesnek, de a 40 évesnek is nehéz.

Gabka, felépülő függő, aki hét évig volt heroinfüggő, tizenöt éve már tiszta. Gyermekként nagyon zárkózott kislány volt. Kamaszkorban minden a cigarettával kezdõdött, majd 16 évesen jött az alkohol. Természetesen kifelé mindig azt mutatta, hogy minden rendben van. Véleménye szerint azért lett függõ, mert üresség volt benne, s ezt valamilyen módon meg kellett változtatnia. Ez az állapot 7 évig tartott és 2,5 év kellett ahhoz, hogy kigyógyuljon belõle.

dr. Csákó Ibolya, rendőr alezredes, akinek eredeti végzettsége gyógyszerész. Húsz éve dolgozik a rendőrségen, huszonöt éve foglalkozik a kábítószerekkel. Ibolya szerint viselkedészavarral kezdődik az egész. A szertől függ, hogy mikortól beszélhetünk függõségről. A heroin az, amelyről a legkönnyebb fizikailag lejönni. A designer drogok a legfelkapottabbak, amelyek fehér por vagy növényi törmelék formájában is fellelhetőek. Úgy gondolja, a drogról való leszokás legjobb módszere, ha a függő zárt intézetbe megy.

Szólj hozzá!

Révész Sándor: “Mindenkit szeretettel várunk”

Elhunyt a Magyar Rádió neves munkatársa, Meixner Mihály