in

Révész Sándor: “Mindenkit szeretettel várunk”

“Mindenkit szeretettel várunk 16-án. Kezdés 18:00” – közölte hivatalos oldalán Révész Sándor.

Révész Sándor a Generál együttessel már tizennyolc évesen megélte első sikereit, a Piramissal pedig mai szemmel nézve szinte elképzelhetetlen népszerűségre tett szert, egy generáció életérzését fogalmazva meg a zene nyelvén. Szólópályáját nem is annyira a hosszú szünetek, mint inkább az utánuk létrehozott értékálló alkotások jellemzik. Három igényes és egyéni hangvételű albumot készített, 1985-ben, 1993-ban és 2003-ban.

2009-ben állt újra színpadra, veszprémi zenésztársaival Parázs koncertturné keretében adott nagyszerű akusztikus koncertet, többek között a Művészetek Palotájában is. Nagy érdeklődés várta 2013-as, jubileumi koncertsorozatát.

A Révész 60 – Gyere még közelebb! című turné tavaszi és őszi szakasza is remekre sikeredett, akadt helyszín, ahol már hetekkel korábban elfogyott minden jegy az előadásra. Az év végén pedig egymás után kétszer megtelt a MOM Kulturális Központ nézőtere.

2015 őszén Révész Sándor Rock and roll közlegények címmel indult turnézni, a veszprémi Bluesberry együttes két gitáros-énekesével, Horváth Ákossal és Nagy Gergővel. A Generál és Piramis slágerek mellett megszólalnak a szólóalbumok dalai, valamint vadonatúj szerzemények is. A repertoár igen, de a lényeg nem változott: az előadások most is meghitt atmoszférájúak lesznek, kiváló zenével és a megszokott, magas színvonalú, magával ragadó előadásmóddal – azaz Révész Sándorral.

Helyszín: Budapest Erzsébetligeti Színház Corvin Művelődési Ház
Időpont: 2016 január 16. 18:00
Program: Révész Sándor ”and roll közlegények”

revesz

Szólj hozzá!

Aradszky László gyászol: “Nyugodj békében”

Ma is lesz Ridikül – íme a január 6-ai tartalom