in

Majális 2019 – május elsejei események a Szentendrei Skanzenben

Majális 2019 – május elsejei események a Szentendrei Skanzenben.

A balatoni nyarakat és a hetvenes évek mindennapjait idézi meg május 1-jén a szentendrei Skanzen majálisa, ahol egyebek mellett lábtengó és tollaslabda, Trabant-bemutató és a korszak számos ikonikus játéka várja a látogatókat.

Sportpálya, sátor- és kempingtábor idézi fel többek közt a hetvenes évek nyarainak hangulatát a szabadtéri múzeumban, ahol a látogatók lábtengózhatnak, tollaslabdázhatnak, magukra ölthetik a korra jellemző ruhákat, vagy múltidéző beszélgetéseken vehetnek részt – áll a Szabadtéri Néprajzi Múzeum MTI-hez eljuttatott közleményében.

A múzeum területén a Skanzen Robur szállítja majd a látogatókat, a gyerekek pedig elkészíthetik a korszak játékait, a similabdát, a papírsárkányt vagy a szélforgót.

A szakmai programok között Tóth József Füles fotográfus, karikaturista az 1970-es évek divatjáról, reklámjairól mesél az érdeklődőknek, Papp Sándor Zsigmond filmrendező, producer pedig a korra jellemző nyarakat idézi fel.

A kádári konszolidáció időszakát a Hé’67! kiállítás szemlélteti, amelyet a nap folyamán két alkalommal vezetéssel is meg lehet tekinteni.

majálisra körhintával, céllövöldével, célbadobóval és horgászós játékkal is készülnek, a Skanzen éttermében kókuszgolyó-készítés és retró ételek, a Boszorkánykonyhában pedig szörp- és cukorkakészítés várja a közönséget.

Az egész napos időutazást a The Blackbirds együttes koncertje zárja Beatles- és Fonográf-feldolgozásokkal.

MTI

Skanzen Majális

Divat és nyaralás a ’70-es években

  1. május 1.

9:00 – 17:00

Csobbanjunk a Balatonba és mártózzunk meg a korszak divatvilágában! A balatoni nyaralásokat és a hetvenes évek mindennapjait idézzük meg május 1-én. Sportpálya, sátor és kemping varázsol nyári hangulatot a múzeumba. Elkészíthetjük a korszak játékait, és a divat, az egész napos időutazást pedig a divat, a reklám és a nyaralás témakörébe kalauzoló beszélgetések teszik teljessé. A Skanzen Majális programját a rendezvény alatt is látogatható Hé’67! kiállításunk ösztönözte.

Víg majális

Vurstli (körhinta, céllövölde, célbadobó, horgászós játék)

Kemping (pop-up kiállítás)

Szállj fel te is a Skanzen Roburra!

Go, Trabi Go! (trabantos bemutató)

Gasztró-retró (kókuszgolyó-készítés és – kóstolás, retró ételek kínálata a Skanzen Étteremben, szörp- és cukorkakészítés a Boszorkánykonyhában)

Májuskert (játszóudvar tavaszi játékokkal, májusfa-állítás)

‘Átváltoztatjuk’ porta (fotózkodás korabeli ruhákban)

Játékok

Lábtengó, tollaslabda, ugróiskola, logikai játékok, társasjátékok

Kézműves programok

Készíts el magad!
– similabda

– hajpánt

– papírsárkány

– szélforgó

– kitűző

– májuskosár

– gombfoci

– öltöztetős baba

– rongybaba

– májusfadíszítés

Utazás a Skanzen Roburral

A robur, a kelet-német buszgyártás gyöngyszeme, a ’60-as években kezdte koptatni a magyar utakat. Ilyen autóbusszal jártak egykor néprajzkutatóink is a vidéki falvakba, és ezzel járunk ma is vissza azokra a településekre, ahonnan épületeink származnak. A Skanzen Majálison bárki felszállhat a Skanzen saját roburjára és tehet egy kört a múzeumban, hogy aztán a programok helyszínén folytathassa az időutazást.

Menetrend: 9.30, 10.30, 11.30, 12.30, 13.30, 14.30, 15.30, 16.30
Állomások: Bejárati épület/Vasútállomás, Dusnoki szélmalom (Alföldi mezőváros tájegység), Nyugat-Dunántúl tájegység, Bakony, Balaton-felvidék tájegység, Felföldi mezőváros tájegység)

Szakmai programok

11:00 – Beszélgetés a ‘70-es évek divatjáról, reklámjairól

Beszélgetőpartner: Tóth József Füles (karikaturista, fotográfus, képszerkesztő, reklám- és illusztrációs fényképész, fotóművész)

13:00 – “Hurrá, nyaralunk” – Beszélgetés a ‘70-es évek nyaralásairól

Beszélgetőpartner: Papp Gábor Zsigmond

Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, producer, műfordító

12:00 és 14:00 – Tárlatvezetés a Hé’67! kiállításban

Bemutatjuk a kádári konszolidáció időszakát annak kulturális, életmódbeli változásaival együtt, külön figyelmet szentelve a divat és a nyaralás témáira.

Koncert

15:30 – The Blackbirds koncert (Hungarian Beatles Tribute) és FG4 (Illés – Fonográf Emlékzenekar) koncert (Best of Beatles & Illés-Fonográf Show)

Jegyvásárlás

– A Majális programjai a Skanzen normál nyitvatartási idejében is vásárolható belépőivel látogathatók, a rendezvényes kedvezmények érvényesek.

– Válassza az online jegyvásárlást a Jegymesteren keresztül, ha elkerülné a sorbanállást!

– Skanzen Bicikli, Roller és Szekér az Információs pultnál bérelhető.

A programváltozás jogát fenntartjuk.

 

Szólj hozzá!
Az RTL Klubon

A mi kis falunk – tartalom szereplők, főcím

Majális 2019: május elsejei események Debrecenben