in

Megérkeztek az ősz legjobban várt könyvei

Lélekmelengető novellákkal debütál az egykori tévés Palotás Petra

Remek hír az irodalom kedvelőinek, hogy idén ősszel is sokszínű és figyelemfelkeltő újdonságok érkeznek a boltok polcaira. A kínálatból a történelmet kedvelők, a novellák szerelmesei, de akár a bűnügyek rajongói is találnak kedvükre valót – derült ki az Álomgyár Kiadó pénteken tartott könyvbemutatóján, ahol öt szerző legfrissebb munkái mutatkoztak be.

Beköszöntöttek a borongós őszi napok, amikor nincs is jobb, mint egy könyvvel a kezünkben bekuckózni! Szerencsére idén sem maradunk érdekfeszítő olvasnivalók nélkül. Öt olyan könyv is bemutatásra került, ami már elmondás alapján is letehetetlennek tűnik. A szerzők az EMKE irodaház konferenciatermében meséltek a műveikről egy pénteki sajtótájékoztatón.

Novelláskötettel debütált például Palotás Petra, akire sokan a képernyőről emlékszünk. Az egykori műsorvezető egy ideje már az írást tartja igazi hivatásának. Éppen 10 éve szakított a médiával, és az azóta eltelt évek során gyökeres változások történtek az életében. Megőrizte ugyanakkor a nyitottságát, sőt, talán még fogékonyabbá vált az élet apró szépségeire és visszásságaira. Ez ihlette novelláskötetét, amely az Igazgyöngyök címet kapta – illően azokhoz a szívmelengető és torokszorító történetekhez, amelyek helyet kapnak benne, lelki és szellemi táplálékot nyújtva ebben a sokszor közönyös világban.

Ha Petra művei elnyerik a tetszésünket, jó eséllyel megszólíthat bennünket Hidasi Judit újságíró 99 gondolat a szeretetről című könyve is, amelyet egy személyes tragédia ihletett. A szerző az édesanyja elvesztését követő gyászterápia nyomán kezdett el foglalkozni a szeretet és a boldogság megélésével. Ezek után fogalmazta meg segítő és önfejlesztő gondolatait, melyek elkísérhetnek bennünket a mindennapokban, erőt adva ahhoz, hogy megértsük saját magunkat és egymást. Korábbi, hasonló tematikájú könyve, a Gondolatmappa nagy sikert ért el az olvasók körében.

Új könyvvel jelentkezik idén a szintén újságíró Papp Diána is, akinek Most élsz című regénye már a sorban a hetedik. Az első épp hét éve jelent meg, a hét évet pedig sokan vízválasztónak tartják. Dia is úgy érzi: ez a regénye más lett, mint az előzőek. A személyessége miatt talán egyfajta önismereti utazás is, amelynek során a saját útkeresését tárja az olvasók elé. Könyve elsősorban az ábrándoktól mentes felnőttkorról, a nosztalgiázásról, a “majdegyszer” helyett a “mostélsz” melletti hajthatatlan kiállásról szól.

Más világba kalauzol Budai Lotti régen várt, Rizsporos hétköznapok című könyve, ami a 18-19. századi hölgyek budoár- és divattitkaiba, hétköznapjaiba avatja be az olvasókat. Az már most borítékolható, hogy igazi sikerkönyvvel van dolgunk: a Bookline-on nem hogy hetekig, de hónapokig vezette az előjegyzési listát! Ez a gazdagon illusztrált album több éves kutatómunka nyomán született meg: Lotti egy időre még Párizsba is költözött, hogy a kor divatját kutassa, és alaposan megismerje a helyszíneket, ahol a hölgyek megfordultak. Az írónő azonos című blogját több mint 13 ezren követik.

Egészen más történelmi témát boncolgat Csabai Márk Így öltek ők című könyve – ami azonban közös, hogy ez a mű is alapos kutatómunka által jött létre. Márk öt éven át gyűjtötte az anyagokat a belügyminisztérium archívumából ehhez a tíz leghírhedtebb magyar tömeg- és sorozatgyilkos életét bemutató, képekkel alaposan dokumentált albumhoz: korabeli sajtófotókat és újságcikkeket böngészett, felkutatta a rendőrségi jelentéseket is. Az így született könyv megdöbbentő, idegborzoló, olykor gyomorforgató történésekről rántja le a leplet, az 1900-as évek elejétől egészen napjainkig.

Szólj hozzá!
Bikini CD-k, kiadványok – rendelés, vásárlás

Bikini CD-k, kiadványok – rendelés, vásárlás

Ajánlunk 5 remek könyvet!