in

Neves sztárvendégek léptek fel az Apostol jubileumi koncertjén

Az Apostol együttes húszéves – indult a Népszavas írása 1990. június 15-én megjelent lapszámban.

Kevés olyan működő zenekar létezik világszerte — s itthon — amely fennállásának 20. évfordulóját ünnepelheti. Nos, egy ilyen eseményre invitál Németh Zoltán, az Apostol együttes kiváló billentyűse, egyben vezetője.

A hetvenes években különösen népszerű zenekar olyan nagy slágerekkel vált szinte minden korosztály kedvencévé, mint a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Okosabban kéne élni. Homokvár, légvár, kártyavár és a többi. Az utóbbi tíz évben a Rockszínháznál játszottak. kevesebbet hallottuk őket. A jubileumi koncert augusztus 13-án, hétfő este fél 9-kor lesz a Budai Parkszínpadon.

A régi ismert tagok közül ismét élvezhetjük Pete László (harsona), Meződi József (ének), Baranszki László (gitár). Szaniszló Lajos (trombita) és Szabó Ferenc (dob) játékát.
Vendégként közreműködik: Szenes Iván, B. Tóth László. Harangozó Teréz, Aradszky László, Bodrogi Gyula és Kaszás Attila.

Az „apostoloknak” erre az alkalomra magnókazettájuk jelenik meg. – állt az írásban.

Szólj hozzá!

Elhunyt Sára Sándor

Emlékkoncertet tartottak 2019-ben Szenes Iván emlékére