in

Omega együttes slágerek, érdekességek egy helyen

Omega együttes slágerek, érdekességek egy helyen.

Az Omega Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar rockegyüttes, mely 1962-ben alakult.

Omega a többszörös első

Az Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (az Illés Ezek a fiatalok című albumán más együttesek is játszottak). Az 1969-es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow, a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal).

Az Omega volt az első együttes, melyet a Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért (az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója. Elsőként jelent meg CD-je (az 1988-as Platina című válogatásalbum) és DVD-je (a 2000-ben kiadott OmegakonceRT Népstadion 1999).

Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt. Egyedüliként négyszer koncerteztek a Puskás Ferenc Stadionban (korábban Népstadionban), ebből háromszor önállóan. A Kisstadionban szintén ők játszottak a legtöbbször.

Az Omega dalai 

1958-as boogie-woogie klubban
200 évvel az utolsó háború után
A bűvész
A fehér holló
A fényképésznél

A Föld árnyékos oldalán
A hatalom színháza
A hetedik napon
A holló

A jövendőmondó
A kereszt-út vége
A könyvelő álma
A látogató

Azt mondta az anyukám
Fekete pillangó
Gyöngyhajú lány

Omega idézet

Igen, hív egy gyöngyhajú lány
Álmodtam, vagy igaz talán
Rám vár gyöngye mögött
Ég és föld között

Omega olvasnivaló

Kiderült! Sülyi Péter így lett az Omega szövegírója
Bródy János álruhás Omega-dalai

Szólj hozzá!

Koltai János elárulta – “így lettem Gábor Gábor”

Koncz Zsuzsa – Kárvalló idők