in

Rangos díjátadó: Az Omega, az Edda Művek és a Bikini is fellépett

A magyar sportújságírók minden évben szavaznak arra, kit láttak az esztendő legjobb sportolóinak, s kiket ítéltek meg a legjobb edzőknek. Idén a bőség zavarával küszködtek a szavazók, hiszen a szöuli nyári olimpián 11 bajnoki címet szereztek a magyar sportolók.- közölte az MTI 1988. december 23.-án.

Így harangozták be az eseményt.

“Az év legjobbjainak járó díjak átadására méltó környezetben, a Budapest Sportcsarnok várhatóan telt háza előtt kerül sor az év utolsó napján, december 31-én. Az impozáns létesítményben már délelőtt (10 és 13 óra között) szórakoztatják a gyerekeket az Aranyos gyermek pop-rock show című összeállítással, majd 19 órakor kezdődik meg az a látványos műsor, amelynek keretében többek között fellép a Bikini, az Edda, az Omega és a Neoton együttes. És természetesen az év legjobb sportolói is, akik a zenei program során veszik át az őket megillető díjakat. Azt követően beszélgetések hallhatók Szöul hőseivel, bejátsszák azokat a videofelvételeket, amelyek 1988-ban olyan sok örömöt okozó versenyeket őrzík meg az utókor számára. A Budapest Sportcsarnok rendezvényére a megszokott helyeken vásárolhatók belépők. Érdemes sietni azok beszerzésével, mert már többezer elfogyott.” – adták hírül 1988-ban..

Szólj hozzá!

Republic – Csak a szíveden át

Sztárban sztár: Peter Srámek így énekelte Jimmy slágerét